Nem szerette a hétfőket, emiatt lőtt rá az iskolatársaira

Vágólapra másolva!
Jobban indult a napja a lövöldözéstől – ezt mondta a 16 éves Brenda Ann Spencer, az Egyesült Államok első iskolai lövöldözője, aki két embert megölt, 9 általános iskolai kisdiákot megsebesített a kaliforniai San Diegóban. A nő 40 évet ült már börtönben, nyáron viszont szabadlábra helyezhetik. 
Vágólapra másolva!

Apja adta kezébe a gyilkos fegyvert

Brenda Ann Spencer 9 éves volt, amikor szülei elváltak: ő és két testvére az apjával maradtak. A lány szerint szülei elhanyagolták őket. Osztálytársai azt mondták róla, hogy visszahúzódó és hajlamos az öngyilkosságra. Pszichiáterek vizsgálták a lányt, akik beutalták volna a kórházba, de az apja ezt nem engedte – írja a Mirror.

Sőt, a férfi mintha biztatta volna a tömegmészárlásra: amikor a lány karácsonyra egy rádiót kért, a férfi – aki egyébként rendszeresen vadászott – egy puskával lepte meg.

Brenda, miután megkapta a karácsonyi ajándékát, azt mondogatta az osztályban, hogy egy nagy durranásra készül, amivel bekerülhet a tévébe.

1979. január 29-én, hétfő reggel a fiatal lány az ablakából figyelte a Grover Cleveland Általános Iskola diákjait, akik a kapu előtt gyülekeztek.

Fogta a vadászpuskát, és rálőtt a diákokra. Összesen harminchétszer. Megölte az iskola igazgatóját, az 53 éves Burton Wraggot és az 56 éves gondnokot, Mike Suchart is. Nyolc diákot megsebesített.


A támadás után elbarikádozta magát, hogy senki se tudjon bemenni a házukba. A rendőrök és a SWAT-osokkal 15-20 percen belül megérkeztek a tetthelyre. Brenda egy 28 éves rendőrt is meglőtt. Egy újságírónak, Gus Stevensnek sikerült felvennie vele a kapcsolatot. Neki árulta el az Egyesült Államok első iskolai lövöldözője,

hogy nem szereti a hétfőket, de a lövöldözés feldobta a napját.

Azt is hozzátette, hogy lelőtt egy rendőrt, de még többet akar.

A házat körbevették, és hosszas telefonálás és egy gyorséttermi menü ígérete után, hat órával az első lövések eldördülését követően Brenda kisétált az épületből, letette a fegyvert és átadta magát a rendőröknek. Azt mondta, szórakoztató volt látni, ahogy a diákok megsérülnek.

Egy évvel később, 1980. április 4-én, miután betöltötte 18. évét, életfogytiglanra ítélték. Jó magaviselettel viszont 25 év letelte után szabadulhatott volna, ha engedték volna, de nem engedték. Bűnösnek vallotta magát. Később viszont állítólag megbánta a tettét,

mégsem tartja magát gyilkosnak.

40 év alatt több elmélet is született az indítékra

1993-ban, 14 évvel a lövöldözés után azt mondta, depresszióra és epilepsziára is erős gyógyszereket szedett a támadás idején, és azokra ivott is a végzetes reggelen. Sőt, marihuánás cigarettát is szívott, amitől hallucinálni kezdett, olyannyira, hogy az ablakon kinézve fegyvereseket látott. Azt mondta, hogy így próbálta meg megöletni magát.

2001-ben már az apját okolta mindenért. Állítása szerint

nemcsak a fegyvert adta a kezébe a férfi, de 14 éves koráig molesztálta is, amit nem tudott feldolgozni.

Állítólag arra kényszerítette a lányát, hogy egy matracon aludjon vele. A férfi mindent tagadott, de tény, hogy később összejött a lánya cellatársával, aki szabadulásakor oda is költözött hozzá. Brenda apja teherbe ejtette a lányt, aki nagyon hasonlított a saját lányára.

Négy évvel később a gyilkos lövöldöző már azt vallotta, hogy semmire sem emlékszik. Brenda Ann Spencer 40 év alatt négyszer kért felmentést a börtönben, de egyszer sem kapott. Idén újra kérelmezheti felmentését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!