Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Franciaországban 12. hete tart a bevándorlás párti Macron megszorító intézkedései ellen irányuló, több százezres társadalmi lázadás.
A sárgamellényes tüntetéssorozat hihetetlen erőszakot és rendőri brutalitást vont maga után mindenütt.
A brutalitásra bizonyíték, hogy az utcai harcok 11. hetén, azaz január 26-án a sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jérome Rodriguesnek kilőtték a szemét.
Nem ez volt az első eset, a kíméletlen rendőrterrorra, de a vérben úszó ember arcáról készült tragikus fénykép felkavarta egész Franciaországot és a világsajtót is. Ráadásul ez a kép nem egy afrikai polgárháborúban készült, hanem Párizsban, az Európai Unió egyik alapító tagállamának fővárosában.
Épp ezért mondja azt Éric Zemmour, Orbán Viktor és a magyar modell nagy tisztelője, a legnagyobb francia esszéista a világ vezető konzervatív napilapjában, a Le Figaróban, hogy az eseményeket követve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Franciaország soha nem volt egy békés ország,
az erőszakot mindig rosszul kezelték, mint ahogy az osztályharccal, a vallás-és polgárháborúkkal sem tudtak mit kezdeni.
Fejsérülések, félszemű, súlyosan sérült emberek jellemzik a sárgamellényesek tüntetését hétről-hétre.
Az erőszak mindenhol eluralkodott, de ez az erőszak felülről, a politikai elitből ered.
Ezt Alain Finkielkraut világhírű filozófus mondta korábban, szerinte az erőszaknak maga Macron az oka.
Ezekben a polgárháborúkra emlékeztető időkben, egymásra mutogatnak a rendőrök és a sárgamellényesek. Mindkét fél szerint a másik az erőszakos, igazi süketek párbeszéde zajlik – mondja Éric Zemmour.
A két tábor egyáltalán nem jár messze a valóságtól, ha azt nézzük, csak november óta több mint 1000 rendőr sérült meg az összecsapásokban, a megsérült tüntetők száma pedig több ezerre tehető és több mint 10 halálos áldozat is volt, köztük nők.
Fontos megjegyezni, hogy
a 68-as diáklázadások óta nem volt ilyen intenzitású a rendőri erőszak,
ennyire nem „keresték” még a rendőrök az erőszakot, nem voltak ennyire provokatívak ,és arra végképp nem volt példa, hogy lovas rendőröket vagy páncélozott egységeket vetettek volna be.
De az is elképzelhetetlen volt eddig, hogy a Bűnözés Elleni Különleges Alakulat (BAC) avatkozzon be, sőt rátámadjon a tömegre. Malik Oussekine halála óta a francia rendőrség inkább békésen reagált a tüntetésekre, türelmes volt, elkerülte a közvetlen érintkezést a tüntetőkkel, ezáltal is csökkentve a sebesülések vagy halálos összecsapások kockázatát. (Malik Oussekine, 22 éves, jezsuita papnak készülő francia-algériai diákot a rendőrök hihetetlen brutalitással verték halálra 1986 decemberében, egy diáktüntetést követően. Oussekinének semmi köze nem volt a tüntetéshez, ártatlan volt, és ahogy most is, a baloldali, szocialista köztársasági elnök megvédte a kegyetlen rendőröket. )
Tavaly december 1-je után viszont minden megváltozott, teszi hozzá Zemmour. Ekkor történt, hogy a tüntetők közé beférkőzött szélsőbaloldali anarchisták szétverték a Diadalív mellett található, 1792 óta a nemzet jelképének tartott Marianne-szobrot.
Ezt követően, a világsajtót is bejáró nemzeti gyalázat hatására változott meg a rendőrség hozzáállása.
A rendőrök újra „érintkezni kezdtek" a tüntetőkkel, sőt, provokatív magatartást tanúsítottak, és ezzel együtt kezdett növekedni a rombolás is. Innen eredeztethető az a kettős mérce is, amely egyébként is a baloldal kedvenc módszere, azaz a külvárosi migráns gettókban nem szabad a rendőrségnek reagálni, a sárgamellényesek ellen azonban bármit, következmények nélkül megtehet.
Zemmour, a valóságnak megfelelően azt mondja, hogy a nemzeti jelképet nem a sárgamellényesek verték szét, hanem a külvárosi marginálisok (a szélsőbaloldali, anarchista rombolók). Ugyanígy ők hatoltak be a kormányszóvivői irodába, elképesztő károkat okozva, erről bizonyíték is van.
Ehhez a kettős mércéhez kapcsolódnak szerinte a 2005-ös külvárosi lázadások is, amikor lángokban állt a párizsi hírhedt Seine-Saint- Denis-beli migráns gettó. Ahogy Zemmour és a kerületet akkor vezető polgármester, Xavier Lemoine is kiemeli, a rendőrség akkor még a „régi módon járt el" : került minden kapcsolatot a tüntetőkkel, nem provokált, még csak nem is reagált, pont úgy, ahogy azt ma is teszi a külvárosi no-go zónákban és a migráns gettókban. Pedig tudjuk jól, hogy ezekben a negyedekben fogókkal, baseball ütőkkel, kalapáccsal, fejszével támadnak rájuk, felégetik autóikat, és ugyanígy terrorizálják a gettón belüli lakossággal is.
De ezekben az esetekben, ellentétben a sárgamellényes felvonulásokkal, a belügyminiszter nem ad parancsot a rendőrségnek, hogy tüzeljen, éppen ellenkezőleg.
A miniszterek, parlamenti képviselők nem gyalázzák vagy inzultálják nyíltan a külvárosi lázadókat, a migráns szót ki sem szabad ejteni.
Ugyanakkor ezt folyamatosan megtették a sárgamellényesekkel, hol "barnainges fasisztának", hol "csőcseléknek" nevezve őket. Nagyon úgy tűnik,, mintha a külvárosok kudarcát „verné le" a rendőrség a sárgamellényeseken.
Amikor a baloldal van hatalmon, akkor teret kap a rendőrterror, így történt 2006-ban Magyarországon is.
A provokáció megjelent a rendőrség és politika eszköztárában is.
Már a 2013-as, Hollande és bukott szocialista kormánya elleni tüntetések alkalmával is megfigyelhető volt a rendőrök radikalizálódása, de szerencsére akkor a tüntetők békések maradtak, így elkerülhető volt, hogy súlyosabb incidensek legyenek.
Ennél is érdekesebb az a tény, hogy a külvárosokban, no-go zónákban vagy a migráns gettókban gyakorlatilag nincs is rendőri jelenlét, ott a rendőrök nem olyan „bátrak", sőt, mintha gyengének mutatkoznának, félnének inkább.
A sárgamellényesek lázadása kapcsán megváltozott az erőszak arculata és a félelem a másik oldalra állt át
- állapítja meg Zemmour.
Korábban a rendfenntartók a rendet próbálták fenntartani, biztosították, hogy a tüntetések a lehető legbékésebben, a legkevesebb kárral folyjanak le. A sárgamellényesek esetében egészen másképp reagált a rendőrség. A külvárosokban, a migránsokkal szemben mindig alulmaradt a rendőrség, mert így akarja a bevándorlás párti politikai elit, és nagyon úgy tűnik, folytatja Zemmour az értekezést,
hogy ezt a sárgamellényeseken akarják megbosszulni.
Na de miért ?
- teszi fel a kérdést joggal a közismert esszéista.
A válasz nem könnyű, de az nyilvánvaló, hogy a macroni bevándorláspolitika egyenes következményeként a francia rendőrség mind morális, mind egyéb szempontból katasztrofális állapotba került. Vezetője, a bukott szocialista belügyminiszter Collombe lemondott tavaly ősszel a tarthatatlan és vállalhatatlan helyzet miatt, és Macron azóta gyakorlatilag kézi vezérléssel irányítja a rendőrséget és vezényli az erőszakot.
A Franciaországon az elmúlt hónapokban végig söpört feneketlen gyűlölet és erőszakhullám Éric Zemmour, neves közíró szerint valójában arra emlékeztet, hogy Franciaország mindig is egy erőszakos ország volt.
A brutális összecsapásokkal, az erőszakkal nem tudott mit kezdeni, ahogy korábban az osztályharccal, a vallás- vagy a polgárháborúkkal sem. Franciaországban az emberek rengeteg időt töltenek azzal, hogy nem szeretik, sőt, inkább gyűlölik egymást. Zemmour szerint most ezek az idők jöttek vissza.
