Halálos fenyegetéseket kapott Juan Guaidó

diplomacy aid TOPSHOTS Horizontal Venezuelan opposition leader Juan Guaido gestures from the side of a truck, at the Colombian side of the Tienditas International Bridge in Cucuta, before an attempt to cross humanitarian aid over the border into Venezuela
Juan Guaidónak és követőinek meg kell küzdeniük a segélyek bejuttatásáért
Vágólapra másolva!
Halálos fenyegetéseket kapott az önmagát Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető – közölte hétfőn bogotái ülésén a 14 amerikai országot tömörítő limai csoport.
Vágólapra másolva!

A közleményben hozzátették: Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnököt terheli a felelősség, ha Guiadónak bármi baja esik. Carlos Holmes Trujillo kolumbiai külügyminiszter a csoport nevében szólva kijelentette: az ellenzéki vezető és családja elleni fenyegetések hitelességét bizonyító információk kerültek a szervezet birtokába. Trujillo mindazonáltal nem támasztotta alá állítását bizonyítékokkal.

Volt már őrizetben

Guaidó ellen bűnügyi vizsgálatot indított a Maduróhoz közeli venezuelai főügyészség, de más befolyásos ellenzéki vezetőkkel szemben nem került börtönbe, csak rövid időre őrizetbe vették januárban.

A limai csoport emellett felszólította Madurót, hogy mondjon le tisztségéről a demokratikus átmenet és a tisztességes, szabad választások érdekében. A szervezet azonban elutasította az erő alkalmazását e cél elérése érdekében.

Juan Guaidónak és követőinek meg kell küzdeniük a segélyek bejuttatásáért Forrás: AFP/Raul Arboleda

Összecsapások

A bogotái ülésre azután került sor, hogy Guaidó szombaton megpróbálta bejuttatni a Kolumbiában és Brazíliában felhalmozott – javarészt az Egyesült Államok által küldött – humanitárius segélyeket Venezuelába, de a Maduróhoz hű fegyveres erők útját állták a szállítmányoknak. A segélyeket bejuttatni próbáló tüntetők és a fegyveres erők között összecsapások törtek ki, amelyekben különböző források szerint legalább négy ember meghalt, és közel 300 megsebesült.

A Brazíliával határos dél-venezuelai Gran Sabana térség elöljárója, Emilio González eközben arról számolt be, hogy a Brazíliából kiinduló segélyszállítmányok miatti összecsapásokban legalább 25-en meghaltak, és 84 megsebesültek a hétvégén.

Caracas lezárta Brazíliával és Kolumbiával közös határát, hogy elejét vegye a segélyek bejuttatására tett további kísérleteket.

Újabb szankciók

Az Egyesült Államok a hétvégi erőszak nyomán újabb szankciókat hozott a Maduro-kormányzattal szemben, és a limai csoport ülésén részt vevő Mike Pence amerikai alelnök személyében sürgette szövetségeseit, hogy fagyasszák be Venezuela legnagyobb állami olajcégének a külföldi vagyoneszközeit, az országaikban lévő venezuelai részvények tulajdonjogát pedig adják át Guaidónak.

Az Egyesült Államok nem tagja a Limai Csoportnak, és nem is zárta ki a katonai beavatkozás lehetőségét Venezuelában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!