Betiltották az arany utáni kutatást Csádban

pénz,arany
Vágólapra másolva!
Csád lezárta líbiai határát, miután a térség a gazdag aranytartalék miatt terroristák és lázadók találkozóhelyévé vált. 
Vágólapra másolva!

A döntés azonnali hatályú, és további utasításig érvényben marad - tudatta Mahamat Abba Ali Salah csádi biztonsági miniszter. Csád 2017 elején

egyszer már lezárta az 1400 kilométer hosszú líbiai határt,

majd nem sokkal később részlegesen újra megnyitotta az átkelőket.

A miniszter az ország északnyugati részébe látogatva kijelentette, hogy a térség "mindenféle bandita, terrorista és lázadó találkahelyévé vált". A térség aranyban gazdag, ami miatt sok csádi és külföldi is szerencsét próbál. Most viszont Salah bejelentette, hogy hivatalosan betiltják az arany utáni kutatást a térségben, és

mindenkinek minden fegyvert be kell szolgáltatnia.

"Terroristának fogunk tekinteni mindenkit, aki megfordul az érintett területen" - húzta alá a csádi biztonsági miniszter.

Csád északi része jelentős mértékben függ Líbia déli területeitől, ahonnan az élelmiszer-utánpótlás nagy része érkezik. Tény viszont, hogy Dél-Líbia sivatagos és gyéren lakott vidékén több csádi lázadószervezet is bázist épített ki magának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!