Idén januárban a svéd parlament ismét megszavazta miniszterelnöknek a szociáldemokrata-bevándorláspárti Stefan Löfvent, ezzel véget ért a hosszú hónapokig tartó szenvedés, amíg nem sikerült kormányt alakítani. Hogy mennyire impotens a skandináv ország politikai élete, azt jól mutatja, hogy Lövfent konkrétan bizalmi szavazással nyomta le a törvényhozás szeptember végén egy egyébként hajszál híján „megnyert" választás után.
A Lövfen fémjelezte Szociáldemokrata Párt kapta ugyanis a legtöbb szavazatot, kormányt alakíthattak, pedig az elmúlt 110 év legrosszabb eredményét érték el. Olyan trükkökkel is próbálták felturbózni a szavazatokat, mint például állampolgárságot adtak számos bevándorlónak, de aztán ismét szembe jött a realitás.
2018-ban ugyanis példátlan erőszakhullám söpört végig Svédországon,
autók százait gyújtották fel, a migráns bűnözés és bandaháborúk napi szinten tartották terrorban a svédeket, a nemi erőszakok száma pedig kilőtt az egekbe.
Ennek az lett az eredménye, hogy a bevándorláspárti baloldaliak a szeptemberi választáson mindössze eggyel több mandátumot szereztek a jobbközép Szövetségnél (144-143), ami négy pártot foglal magában, de a jobboldali-bevándorlásellenes Svéd Demokraták is 62 képviselői helyet szereztek, ám ők nem tartoztak egyik tömörülésbe sem.
A parlamenti választások után a törvényhozásnak Svédországban is kötelező bizalmi szavazást tartania a kormányfő személyéről. Ez meg is történt, és ezzel elkezdődött a 131 napig tartó kálvária, ugyanis a bevándorlásellenes Svéd Demokraták a jobbközép Szövetség mellé álltak a voksolásnál, a sorosista Lövfen így egyelőre nem lehetett újra miniszterelnök, mindössze ideiglenesen. Végül január végén csak sikerült összehoznia, többszöri próbálkozásra, a szintén balos Zöld Párttal egy kisebbségi kormányt.
Ez a kétségbeesett lépés egyébként hűen prezentálja, hogy mennyire egy hatalommániás, a választói akaratot semmibe vevő baloldali politikusról beszélünk.
Csak azért, hogy még véletlenül se alakulhasson jobboldali kormány, a hagyományosan szocdem skandináv államban, összeálltak a szintén balos Zöld Párttal, azonban a két formáció a szavazatok mindössze 32,7 százalékát szerezték meg. Svédországban 70 éve nem volt ilyen gyenge kormány, a leadott szavazatok egyharmadát sem kapták meg.
És így érkezünk el hamarosan a májusi EP-választásokhoz, a bűnözés és a migránserőszak továbbra sem csillapodik, aminek az lett az eredménye, hogy egy friss felmérés szerint a hazájukat féltő bevándorlásellenesek erősödtek a legtöbbet az előző voksoláshoz képest.
Az Europaportalen kutatása szerint a svédek 71 százaléka vesz majd részt az EP-választáson. És annak ellenére, hogy a legtöbb szavazatot elvileg már megint a sorosista párt kapná 27,5 százalékkal, a legjobban a bevándorlásellenes Svéd Demokraták erősödtek. Egészen konkrétan az öt évvel ezelőttiekhez képest megdupláznák szavazati arányukat 18 százalékra.
A jelenlegi balos kormánypártok, a Szociáldemokrata Párt és a Zöld párt összesen 37,5 százalékot kapnának, a jobbközép Szövetség négy pártja 34,6 százalékot, a jobboldali-bevándorlásellenes Svéd Demokraták pedig 18 százalékot.
A szeptemberi választásokon is bebizonyosodott már, és a mostani előrejelzések is egyértelműen mutatják, hogy a svéd társadalom erősen jobboldali lett, mégis egy kisebbségi baloldali kormányt kell elviselniük.
Hogy miért kaphatják még mindig a legtöbb szavazatot a szociáldemokraták, annak megértéséhez elég csak ránézni a 2018-as választási térképre. A szocdemek szinte már csak a vidéken tudnak labdába rúgni, ahol alig vannak migránsok. Malmö, Göteborg és Stockholm környékei viszont stabilan jobboldaliak. A bevándorlásellenes Svéd Demokraták pedig a déli országrészben mindegyik pártnál erősebbek voltak a tavalyi választáson. Ez nem véletlen, ugyanis a városiak és az agglomeráció már szembesültek a párhuzamos társadalmak, az alkalmazkodni nem kívánó migránsok életvitelével.
Január végén írtuk meg, hogy két héten belül négy robbantás is volt az országban. Stockholmban és Göteborgban egy pizzériát robbantottak fel, Varnamo és Landskrona településen pedig egy-egy házat ért támadás. Az utóbbi településen rövid időn belül ez már a harmadik robbantás volt. A nőkkel szembeni támadások aránya 3 százalékkal nőtt 2017-hez képest, míg a gyerekekkel szembeni támadások száma 1 százalékkal emelkedett.
A bejelentett nemi erőszakok száma 8 százalékkal nőtt 2018-ban, míg a gyerekek esetében ez a szám 13 százalékkal emelkedett.
A migrációs válság kitörése óta ugrásszerűen megnőtt a kézigránátos támadások száma a svéd nagyvárosokban. A szakértők szerint összefüggés van a Közel-Keletről érkezett migránsok és a támadások között. Nyugat-Európában a migrációs válság kezdete óta radikálisan megnőttek a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények.
Malmőben, Svédország harmadik legnagyobb városában a legdurvább a helyzet, ott már minden negyedik ember migráns hátterű. Zárt zónák alakultak ki, ahol a bevándorlók a saját képükre formálták a környezetet. Azok, akik az európai kontinensről érkeztek, kisebb súrlódásokkal be tudtak illeszkedni a helyi társadalomba, jól fizető munkájuk is van, így pedig nem bűnözésből élnek.
Mindezzel szemben a más kontinensekről érkezők integrációja egyelőre teljes kudarc. A migránsok értelemszerűen először azokat a negyedeket foglalták el, amelyek korábban sem voltak az elit területei. Malmőben ez a Rosengard negyedet érinti, ahol mára a bevándorlók vették át az uralmat. Ezekben a negyedekben
a legmagasabb a munkanélküliség, a bűnözési ráta, és a kábítószer-fogyasztók aránya. Az integráció ezeken a területeken gyakorlatilag az ellentétébe fordult, sok helyen svéd feliratokat sem lehet látni,
az arab, a fárszi és egyéb ázsiai nyelvek dominálnak. Mindezt a baloldali pártok ki is használják, mivel választási prospektusaik ezekben a negyedekben általában arabul vannak.
Svédországban tehát már komolyan beindult az a folyamat, ami Európa számos más országában már végbe ment: a lakosságnak kezd elege lenni a bevándorlást támogató, a helyiek biztonságát migránsszavazatokért háttérbe szorító baloldali politikából. Ahogyan az lenni szokott, és ahogyan Magyarországon is ismerjük ennek történetét: egyszer jöhetnek majd végre a jobboldali pártok, akik a romokból újjáépíthetik az országot.