De ahogy Mike Covell történész megírta,
ez az ajtó egykor egy hírhedt nyomortelep, a Bartle's Entry felé vezetett. Itt hét kicsi viskóban lakott hét család, összesen 26 ember. A házakban nem volt víz, de még egy közös csap és WC-k és fűtés sem.
A nyomortelep ezenkívül egy igazi bűntanya volt.
A nevét John Barkle-ről kapta, aki molnárként és pékként dolgozott az 19. század elején. 1810-ben alapította saját, Whitefriargateas nevű pékségét,
amely egyre inkább befutott, és 1830-ban már malmot is nyitott.
Ebben az évben azonban
tragédiák sorozata következett be.
Fia, John Junior 21 évesen megnősült, majd pár hónap múlva elvesztette feleségét. Két évvel később idősebb fia, a 25 éves James váratlanul meghalt.
Az üzlet ennek ellenére talpon maradt, sőt, sikert sikerre halmozott, az újságok rendszeresen hirdették a péktermékeiket.
1935-ben a férfi meghalt, és fia, John Junior vette át a boltot.
Néhány évvel később azonban a
virágzó üzletrész pusztító nyomornegyeddé vált.
Ebbe a gettóba zsúfolódott össze a Reed, a Moment, a Robinson, a Greenwood, a Squires és a Hill család.
Az életszínvonal a Bartle's Entryben sokkoló volt, valószínűleg ez vezetett a tömegével bekövetkező halálesetekhez.
Rengeteg ilyen történet kötődik a Bartle's Entry-hez, az egyik ilyen William King halála. A férfi 1854 tavaszán egyik este lefeküdt aludni, majd másnap reggel felesége holtan talált rá. Nem tudni, ki vagy mi ölte meg, semmiféle panasza vagy betegsége nem volt azelőtt.
A lopás volt a másik gyakori probléma.
A következő évben a rendőrök razziát tartottak a nyomortelepen, és elfogtak egy William Johnson nevű férfit, akitől nagy mennyiségű lopott ruhát foglaltak le.
1906-ban megjelent egy hír a helyi újságban, hogy a Bartle's Entry házait hetente három shillingért adják bérbe.
Akkor már a Bartle család rég nem lakott itt, a pékségükből először esernyőboltot, később újságosbódét nyitottak.
A gettó házai ma már emberi életre alkalmatlanok, a területet még az első világháború idején lezárták.