Macron minisztere beismerte: a migrációnak nem lesz vége

MACRON, Emmanuel
Párizs, 2019. május 8. Emmanuel Macron francia elnök megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját a Németország felett aratott győzelem 74. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Párizsban 2019. május 8-án. MTI/EPA/Pool/Christian Hartmann
Vágólapra másolva!
Május 8-a hagyományosan nagy pompával ünnepelt nap Franciaországban. Európa több államában is a náci Németország felett aratott Győzelem Napját ünneplik ilyenkor az egykori győztes hatalmak. Általában óriási ünneplő tömeg vesz részt a megemlékezéseken, idén ez mégsem volt így. A kudarcba fulladt esemény előtt nem sokkal Macron elnök igazságügyi minisztere, Nicole Belloubet azt nyilatkozta, hogy „nem kell illúziókat kergetni, a migráció nem fog bejeződni, mert ez egy világjelenség”, és sürgette „az európai uniós megoldást”, ami nem jelent mást, mint kötelező betelepítési kvótákat és a migránsok tagállamok közötti elosztását.
Vágólapra másolva!

Ez az ünnep egészen 2019-ig tömegeket vonzott Párizsban, ahol a hagyományoknak megfelelően a mindenkori köztársasági elnök virágot helyez el Charles de Gaulle tábornok, egykori köztársasági elnök szobránál a Champs-Élysées-n, majd onnan áthajt a világhírű sugárúton, és megkoszorúzza az Ismeretlen Katona sírját a Diadalívnél (Arc de Triomphe), amely majdnem két évszázada a francia főváros egyik szimbóluma.

Emmanuel Macron francia elnök megkoszorúzza az Ismeretlen Katona sírját a Németország felett aratott győzelem 74. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Párizsban 2019. május 8-án Forrás: MTI/EPA/Pool/Christian Hartmann

Nagyon megváltozott ennek a helynek a hangulata és jelentése az elmúlt hónapokban.

Párizs egyik legismertebb turistalátványossága,

a Napóleon által emelt Diadalív az elmúlt időszakban egyre inkább az Emmanuel Macron elnök elleni tiltakozások jelképévé vált.

A közösségi médiában közölt videóknak és fényképeknek köszönhetően egészen

elképesztő felvételeket láthattunk a kegyetlen, rendőri terrorról és a durva rombolásról.

A 2018. december 1-i sárgamellényes tüntetésen ezt a szobrot próbálták szétverni a szélsőbaloldali anarchisták, a rendőrök pedig ahelyett, hogy felléptek volna ellenük, inkább – különös kegyetlenséggel –

a békésen tüntető sárgamellényeseket bántalmazták.

Az eseményről készített képek és videók önmagukért beszélnek.

A sárgamellényesek tiltakozása azóta is kitart.

A „Macron lemondása” felirat olvasható a Diadalív talapzatán Párizsban 2018. december 2-án, a dráguló üzemanyagárak ellen tiltakozó sárgamellényesek zavargásba torkolló tüntetése utáni napon Forrás: MTI/AP/THIBAULT CAMUS

Azóta is minden szombaton tüntetnek a Macron-kormányzat ellen.

A feketeinges szélsőbaloldali anarchisták pedig megmutatták, akár arra is képesek, hogy egy kórház újraélesztési osztályára betörjenek, vagy, hogy megakadályozzák, hogy a világhírű francia filozófus (Alain Finkielkraut) előadást tarthasson egy párizsi egyetemen.

Ezek után egyértelművé vált, hogy a demokráciára a

feltörekvő radikális iszlám ideológia mellett a szélsőbaloldali militáns csoportok jelentik a veszélyt,

és nem a szélsőjobb, amely gyakorlatilag megszűnt létezni.

Macron pedig azt mutatta meg, hogy nem hajlandó párbeszédre a francia emberekkel, nem törődik a szociális igényeikkel, de a legégetőbb és legfontosabb kérdéssel, a migrációval sem foglalkozik.

Igazságügyi minisztere, Nicole Belloubet épp a napokban nyilatkozta azt a BMFTV hírcsatornának, hogy

nem kell illúziókat kergetni, a migráció nem fog bejeződni, mert ez egy világjelenség, és sürgette az európai uniós megoldást, ami nem jelent mást, mint kötelező betelepítési kvótákat és a migránsok tagállamok közötti elosztását.

Nicole Belloubet Forrás: AFP/Alain Jocard

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobboldali Republikánusok európai uniós listavezetője, François-Xavier Bellamy nem véletlenül utasította vissza a migránskvótákat.

Macron példátlan módon egyedül maradt a május 8-i ünnepi megemlékezésen is.

Ilyenre még nem volt példa az V. Köztársaságban, amely 1958 óta tart.

Az ünneplők elől hermetikusan lezárták az emlékezés helyszíneit, de ahogy a képeken és videókon látszik, még a környéken sem volt senki, a rendőrség teljes kontroll alatt tartotta a területet.

Döbbenetes nézni a kihalt utcákat, az üres tereket.

Megható és szomorú viszont, ahogy egy francia férfi arcát vállalva elmondja, hogy szeretett volna megemlékezni a II. világháborús győzelem napjáról, mert neki ez fontos.

Sőt,

azt szeretné, ha a fiatalok is jöhetnének ünnepelni, de ezt most megtiltották nekik.

Ahogy fogalmazott,

A férfi elmondta, hogy reggel óta már négyszer ellenőrizték, átkutatták, mint ahogy a többi utcán tartózkodó embert is. A rendőrök betiltották a sárgamellényesek aznapra tervezett tüntetését.

A videó végén feltűnik Macron konvoja, amelyre az emberek éles füttyszóval és felzúdulással reagáltak.

Macron visszavonhatatlanul elszigetelődött.

Olyan kép is megjelent a világhálón, amelyen Macron mintha golyóálló mellényt viselne, ilyenre se volt még példa egy ünnepségen Párizsban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!