A világhírű filozófus szerint az új környezetvédelmi irányzatok lényegében mindent (irányítást és doktrínát egyaránt) a technokraták kezébe adtak át, és ezzel valójában hozzájárulnak a már egyébként is kritikus helyzet további súlyosbodásához. Finkielkraut, miközben elismeri a klímaváltozás súlyosságát, és azt is, hogy mennyire fontos és sürgős világunk megmentése, azt emeli ki, hogy az úgynevezett progresszió, a „haladás", amely mögött politikai mozgalmak nyernek hamis önazonosságot, megszerezte ezt a témakört, és maga a valódi környezetvédelem valójában kicsúszott az emberiség ellenőrzése alól. A művészetkedvelő, nagy filozófus arról is beszél, hogy az ökológiának és a klímaváltozás elleni harcnak sem szabad szem elől veszítenie a természet szépségét, amelyet a régi korokban költők magasztaltak és írtak le gyönyörűen.
Finkielkraut szerint a globális felmelegedés elleni harc nem vezethet el oda, hogy „újrarajzolják" a tájakat, mindent elborítsanak a végtelenül szürke, monotonságot sugárzó legújabb kori vasszörnyetegek, a modern, gigantikus szélerőművek.
Finkielkraut az irodalmi Nobel-díjas mexikói költő-diplomata, Octavio Paz nyomán azt mondja: akárcsak a korábbi társadalmak, ahol kereszténység ütközött pogánysággal, vagy muzulmánok hitetlenekkel,
a mi társadalmunk is kettéosztott: a modern ütközik a hagyományos világgal.
Mi vagyunk az első társadalom, amely ahelyett, hogy egy állandó, időtlen mítoszt hozna létre, inkább az idők egyetemességét és folyamatos változását hirdeti, miközben a jövőre tekint. Célja egy olyan terv végrehajtása, amelyet még Descartes francia és Bacon angol filozófusok dolgoztak ki a XVII. században. E koncepció lényege, hogy
az emberiség uralmába és tulajdonába veszi a természetet, hogy elkerülhesse a szenvedést és saját végzetét.
E grandiózus tervben a tudomány áll az ökológia mögött, mondja Finkielkraut, igazságokat fogalmaz meg, de nem fordulhat elő - teszi hozzá rögtön -, hogy az ökológia, a környezetvédelem csakis ebből a tudományos igazságból táplálkozzon.
Hiába lesznek a gépek egyre bonyolultabbak és hatékonyabbak, a jövő még inkább sötétebb lesz általuk, mert a fejlődés, a haladás mára már ellenőrizhetetlenné vált.
Minden működik, és ennek ellenére - vagy éppen emiatt - minden egyre inkább szétesik. Minden az embertől függ, még az időjárás is, de valójában semmi sem úgy működik, ahogy azt az ember szeretné - mondja a konzervatív francia filozófus.
Finkielkraut a svájci Le Temps egyik cikkére hivatkozva (amelynek címe: „Az ember létrehozott egy klímamonstrumot") vonja le azt a következtetést, hogy az emberiség már korábban is ismerte a klímaváltozást, csak eddig regionális szinten. A mai klímaváltozás globális, és nincs semmilyen természetes magyarázata, oka maga az ember. De
miután az ember válaszul monstrumokat hoz létre, gigantikus szélerőművek vagy a klímaváltozás elleni harcot szolgáló apparátus, jogszabálydzsungelek és médiaplatformok formájában, mintha Frankenstein éledt volna újra,
és nem Prométheusz, aki azzal tett jót, hogy ellopta az istenektől a tüzet, és az embereknek adta, azaz hasznos dolgot tett az emberiségért.
A környezetvédelmi mozgalmak paradox módon mind azon dolgoznak, hogyan lehet a "fejlődés", a "progresszió" okozta károkat kiküszöbölni, helyrehozni,
miközben a „fejlődés", a „progresszió" egyedüli és kizárólagos letéteményesének saját magukat tekintik.
Csakhogy vannak más kritériumok és más szempontok is, mint a puszta, nyers számadatok. Nem lehet mindent számszerűsíteni - mondja Finkielkraut. A valóság maga a matematikai számítások előtt jelenik meg, úgy, ahogy azt ma még látjuk.
Igaz ugyan, hogy a tudomány fontos elem az ökológiai küzdelemben, de nem lehet kizárólagos, és attól a Föld nevű bolygónak még élhetőnek kell maradnia
- vonja le a következtetést a nagy francia jobboldali akadémikus. Épp ezért tartja károsnak a mindenhonnan előbújó „acélmadarakat", a vasbetonból készült szélerőműveket, mert azok élete, akik ezek közelében élnek, ideértve az állatokat is, nem sokat ér.
Finkielkraut utal Fabrice Nicolino-nak, a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap újságírójának néhány hónapja közzétett kiáltványára is, amelyben a szerző azt írja Franciaországról, hogy
felismerhetetlenné vált az országunk. Természeti szépségét bemocskolták. 15 év alatt eltűnt a madarak egyharmada. 20 év alatt a lepkék fele, a méhek és más porzó rovarok milliárdos nagyságrendben pusztulnak, a békák, tücskök, hangyák kihalófélben vannak, a vadon termő virágok úgyszintén. A mi világunk van eltűnőben, minden egyes színfolt, minden egyes fénysugár, amely eltűnik, az véglegesen vesztőhelyre kerül, és fájdalmat okoz. Adják vissza nekünk a mákot, és a világ gyönyörűségét.
(Fabrice Nicolino egyik túlélője a 2015-ös Charlie Hebdo szerkesztősége elleni gyilkos iszlám merényletnek, amelyben 12 újságírót öltek meg dzsihádista terroristák, további 11 embert megsebesítettek, köztük Nicolino-t is.)
Ez a csodálatos szöveg két okból is reménytelenséget sugall. Egyrészt amiatt, amiről szól, másrészt pedig, ahogy arról szól. Mert Finkielkraut szerint nemcsak maga a természeti szépség van eltűnőben, hanem az is, ahogy arról írunk. A hivatalos környezetvédelem és környezetvédők nem ismerik a természetet, sem annak lakóit. Kizárólag „biodiverzifikációról", „ökorendszerekről" beszélnek, ami annyit jelent, hogy a létezés miatti aggodalom kifejezése során maga a létezés merült feledésbe.
Finkielkraut azt mondja, hogy miután a Föld van veszélyben, már nincs idő holmi „szépséggel" foglalkozni, a természeti szépség iránti szerelem kérdése puszta környezetvédelmi problémává válik, miközben a természetet leíró és gyönyörűen megéneklő költők, írók, mint Virgilius, Ronsard, Wordsworth, Hölderlin, Ponge vagy Bonnefoy eltűnnek. Finkielkraut felsorolását mi magyarok kiegészíthetjük Vajda Jánossal, Petőfi Sándorral, Arany Jánossal, vagy éppen Kányádi Sándorral, Sík Sándorral, Tamási Áronnal, akik mind-mind rendkívül közeli viszonyban voltak a természettel, a természeti szépséggel, és arról gyönyörűen tudtak írni.
A költők nincsenek már itt, többé nem nyitják ki szemüket és nem építik lelkünket se. Üresen maradt helyüket vette át Greta Thunberg, egy svéd kamaszlány, aki annyit tett, hogy nem ment iskolába, vagyis sztrájkot hirdet.
Mi megcsináljuk azt, ami a mi feladatunk, ha önök is megteszik azt, ami az önöké - mondta, és
ez a mondat elegendő volt a mennybemenetelhez a francia Nemzetgyűléstől az ENSZ közgyűléséig mindenhol, és azóta mindenki a svéd propagandalányt ünnepli, véres kardként hordozzák körbe, holott akárcsak az ENSZ, a svéd kamaszlány sem mond semmit. Végül is ebben kiegészítik egymást.
Azaz, ahelyett, hogy az egész világ felelősségéről beszélne, azért mentegetőzik, mert valójában senki nem csinál semmit. Ő sem. Az ENSZ és a liberális politikusok pedig, ahelyett, hogy elmagyaráznák egy kamasznak, hogy miről van szó, inkább vallásos áhítattal isszák a svéd tinédzser semmitmondó szavait.
A nagy francia filozófus szerint az ökológia tudománya ennél többet érdemelt volna.
A Le Figaróban megjelent írásban lábjegyzetében Alain Finkielkraut védelmébe veszi Renaud Camus ismert bevándorlásellenes jobboldali gondolkodót, egyetemi tanárt a szélerőművekkel kapcsolatos álláspontja miatt. (Megjegyzés: Renaud Camus közelmúltbeli Twitter-bejegyzéseivel összefüggésben komoly vita alakult ki a szélerőművek franciaországi telepítése kapcsán, különösen azt követően, hogy 2018 novemberében kiderült, hogy George Sand és a francia impresszionisták egyik kedvelt tájára, a Le Boischaut völgyébe szélmalmokat telepítenek, tönkre téve ezzel a természetet. Axel Kahn, a párizsi Descartes egyetem egykori elnöke, világhírű francia tudós-genetikus szavaival élve, „Franciaország és a világ egyik legszebb vidékét".)
A szélerőművek ipari méretű telepítése mögött Renaud Camus és mások is multinacionális vállalatok által folytatott és irányított csalást vélnek felfedezni, akár európai uniós támogatásokkal is összefüggésben.
Feltételezéseik mögött tények húzódnak, többek között erről szól Roger Lenglet és Jean-Luc Touly francia újságírók 2017-es tényfeltáró könyve (L'armoire est pleine). Egy dán újságíró, Peter Skeel Hjorth pedig arról írt könyvet, hogy
azért rúgták ki állásából Henrik Møller dán tudóst, az aalborgi egyetem professzorát, mivel készülékével bebizonyította, hogy igenis létezik az ipari szélmalmok által okozott hangszennyezés, amely káros a környéken lakók egészségére.
A dán újságíró ír a szélmalmokat gyártó multinacionális vállalatoknak a dán egyetemekre gyakorolt hatásáról is, legyen szó akár szponzorálásról, akár nyomásgyakorlásról.
Visszatérve Renaud Camusre, aki folyamatosan felhívja a figyelmet a migráció és a folyamatban levő „nagy lakosságcsere" veszélyeire (azaz Európa migránsok általi elözönlésére és elfoglalására), egy májusi Twitter-bejegyzésében a vasbetonból készített „szélmalmokat" horogkeresztekhez, valamint olyan totemekhez hasonlította, amelyek azt sugallják, hogy az „emberek patkányok, és patkányként is kell viselkedniük".
A vidék már régóta nem létezik, és nincs többé égbolt sem, Davos átvette az uralmat
- írta ekkor a híres jobboldali gondolkodó.
Azaz, ha úgy tetszik, a globalizáció és annak propagandája totális győzelmet aratott. Finkielkraut ítéletmondás helyett inkább azt mondja, hogy Renaud Camus, akinek a nevét lassan már kiejteni sem szabad Franciaországban, mert a liberális baloldal szellemi karanténba zárta, fogja meg legjobban a szélerőművek körüli vitát. „Betöltöttem 70. életévemet" - zárja mondanivalóját Finkielkraut.
Egyetlen dolog ellensúlyozza az öregedést és az ezernyi kis támadást. A közömbösség azzal szemben, amit mondanak. A szabadság az életkor ajándéka, és ha halandónak érezzük magunkat, akkor a lényegi kérdések előbbre valók, mint a vélemények
- idézi a lap a filozófust. Vagyis, hogy neki, a nagy francia filozófusnak a balliberális véleményterrortól nincs miért félnie - pusztán a kora miatt.