Az Ausztriában élők negyede, a bécsiek fele migrációs hátterű
![osztrák iskola, német nyelvet tanít menekülteknek Bécsben](https://cdn.origo.hu/2023/12/LpVWC8cAdlN50V26rTV4ydsrmtyXd2ATdDGRlOd9iMk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiOWJkOWQ4ZjE4YzRmZjQ5ZWZhM2Q3MWQ0YmI2MTQx.webp)
A Schallenberg által nyilvánosságra hozott összesítésből kiderült továbbá, hogy
A jelentés ugyanakkor kiemelte, Ausztria már nem tartozik a legkedveltebb célországok közé: míg 2015-ben 113 ezren érkeztek, tavaly ennek kevesebb mint harmada, 35 ezer menedékkérő jött az országba. Így a beadott menedékkérelmek száma is csökkent; 2018-ban az azt megelőző évhez képest 44 százalékkal kevesebb menedékkérelmet adtak be.
Óriási kihívásokkal kell szembesülniük.
- kommentálta az adatokat Alexander Schallenberg integrációért is felelős külügyminiszter, aki szerint a legtöbb menedékkérő előtt hosszú és kemény út áll, míg sikerül beilleszkednie. A jelentés szerint komoly problémát jelent, hogy míg az osztrákok 75 százalékának, addig az Afganisztánból, Szíriából, illetve Irakból érkezett menedékkérők kevesebb mint 36 százalékának volt munkahelye. Idevág, hogy a lezárt menekültügyi eljárások számának növekedésével arányosan nő azoknak a menedékkérőknek a száma, akik munkahellyel még nem rendelkeznek, de minimális biztosításra jogosultak. A minimális biztosítást igénylők harmada migrációs hátterű a jelentés szerint.