1,6 milliárd dolláros kárt okozott a Fakszaj és a Hagibisz tájfun Japánban
![Japán, tájfun](https://cdn.origo.hu/2023/12/qG_TI2hVjCSvvmEftytfeStnhM9gFxGkxhWX0mp1CSg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FmOTdmNGM5Mjk2YTQ3NjBhMjU1MGI2ZjM1MjJjNjli.webp)
Az NHK közszolgálati tévé és rádió szerint a Hagibisz az ország 47 prefektúrájából 38-ban végzett pusztítást. Mintegy 8,5 ezer öntözőberendezésben keletkezett kár, valamint 14 ezer hektárnyi vetésben.
A trópusi vihar emellett jelentős veszteséget okozott a halászkikötőkben, part menti gyárakban; hidak, gátak rongálódtak meg.
A két tájfun árvizeket és földcsuszamlásokat okozott, amelyekben több mint kilencvenen haltak meg.
Hetvenegy folyó lépett ki medréből és 140 gátat, töltést tett tönkre.
A japán kormány 6,5 milliárd dollárt szán a károk helyreállítására és még ennél is többet hajlandó költeni erre a célra, de a gondot nem is a pénz okozza, hanem az, hogy kevés a munkaerő.
Japánban egyre inkább elöregszik és csökken a lakosság.
A munkaerő utánpótlása az építőiparban mintegy 28 százalékkal csökkent az 1990-as ötmilliós létszámhoz képest.
A kereslet ugyanakkor óriási az építőipari munkások iránt az országban hetedik éve tartó gazdasági bővülés és a jövő évi olimpia miatt.