Halálkamion: akár vietnámi gyerekek is lehetnek az áldozatok között

bolgár kamion, Anglia
Thurrock, 2019. október 23. Azt a bolgár rendszámú kamiont vizsgálják, amelynek rakterében harminckilenc holttestet találtak a délkelet-angliai Thurrock városának ipari parkjában 2019. október 23-án. A teherjármű október 19-én lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében. A kamion észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A rendőrségi tájékoztatás szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van. MTI/AP/Alastair Grant
Vágólapra másolva!
A London mellett, egy kamionban holtan talált 39 ember közül néggyel kapcsolatos dokumentumokat adott át az Egyesült Királyság Hanoinak ellenőrzésre - közölte a vietnami kormány hétfőn.
Vágólapra másolva!

A közlemény idézi Bui Thanh Son vietnami külügyminiszter-helyettest, aki újságíróknak azt mondta: a dossziékat további vizsgálat céljából átadták a közbiztonsági minisztériumnak.

A külügyminisztérium vizsgálja az áldozatok kilétét,

de egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy a halottak között vietnami állampolgárok is vannak - tette hozzá.

Azt a bolgár rendszámú kamiont vizsgálják, amelynek rakterében harminckilenc holttestet találtak a délkelet-angliai Thurrock városának ipari parkjában 2019. október 23-án Forrás: MTI/AP/Alastair Grant

Nguyen Xuan Phuc vietnami kormányfő a hét végén vizsgálatot rendelt el olyan eltűnt vietnami állampolgárok ügyében, akikről feltételezik, hogy megfulladtak a Délkelet-Angliában talált kamion pótkocsijában.

Helyi lapjelentések szerint október 23. óta legalább

13 vietnami család számolt be arról, hogy eltűnt a gyereke.


A brit rendőrség eleinte úgy vélte, az áldozatok kínai állampolgárok, Peking azonban nem erősítette meg ezt, a hét végére pedig több vietnami család is felvette a kapcsolatot hazája londoni nagykövetségével azon családtagjai ügyében, akik korábban Nagy-Britanniába indultak, majd eltűntek.

Vietnami weboldalakon többen azt írták,

elképzelhető, hogy az áldozatok hamis kínai útlevelekkel indultak útnak.

Az Origo is írt arról korábban, hogy több vietnámi család kapott olyan üzenetet amiből azt gondolják, hogy a rokonuk a halálkamionon lehetett. Egy 26 éves nő, aki utoljára

Belgiumból adott hírt magáról, azt írta, hogy nem kap levegőt, meg fog halni.

„Nagyon, nagyon, sajnálom. Külföldi utazásom nem sikerült.

- idézi az üzenetet a The Guardian.

Az Ecpat nevű jótékonysági szervezet adatai szerint

évente több száz vietnami állampolgárt csempésznek be Nagy-Britanniába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!