Megkéseltek egy vezető ügyészt

Vágólapra másolva!
Megkéseltek egy ügyészt csütörtök reggel Poprádon. Több szlovákiai hírportál is arról számolt be, hogy a férfit meggyilkolták, a szlovák rendőrség azonban ezt délelőtt cáfolta.
Vágólapra másolva!

A tvnoviny.sk és a pluska.sk is arról számolt be csütörtök délelőtt, hogy az ügyészt meggyilkolták,

a szlovák rendőrség később azonban a hivatalos Facebook-oldalán cáfolta ezeket a híresztelésket.

Az ügyész életben van, de súlyos sérülésekkel vitték kórházba - olvasható a rendőrségi bejegyzésben. Mint kiderült,

az áldozat Ján Skovránko, a Poprádi Járási Ügyészség vezetőjének helyettese.

Jana Ligdayová rendőrségi szóvivő a TASR hírügynökséggel csak annyit közölt, hogy a helyszínen van egy speciális rendőrségi nyomozócsoport. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért a szlovák rendőrség.

A Szlovák Főügyészség tájékoztatása szerint

az életveszélyesen megsérült ügyészre a saját házában találtak rá, és a hasürege tájékán voltak rajta szúrt sebek.

Ugyanakkor Jana Tökölyová, a főügyészség szóvivője hozzátette, hogy

a 34 éves férfi túl van az életveszélyen, a nyomozócsoport egyelőre olyan verzióval dolgozik, amely nem támasztja alá az idegenkezűséget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!