A 27 éves, Said Machaouat nevű marokkói bevándorló a hétvégén adta fel magát, bevallotta, hogy ő ölte meg a 33 éves Stefano Leót, akinek holttestét még február 23-án találták meg a Pó folyóban. „Én vagyok Stefano Leo gyilkosa, fel kell adnom magam. Érzem, hogy a rendőrség vadászik rám” – mondta a gyilkos migráns.
De a legdurvábbat az ügyészek szerint csak ezután árulta el:
Az előttem elhaladó emberek közül pusztán azért választottam ki ezt a fiatal férfit, mert boldognak tűnt. Nem tudtam elviselni a boldogságát.
Said Machaouat elmondása alapján nem ismerte az áldozatot. Vallomásában úgy fogalmazott, hogy
azon a reggelen eldöntöttem, hogy valakit meg fogok ölni. Vettem egy késkészletet, amiből csak a legélesebbet tartottam meg, majd elmentem a helyszínre, és vártam. Amikor pedig megláttam azt a férfit, nem bírtam elviselni a boldog kinézetét. Rám nézett, én pedig azt gondoltam, hogy ugyanúgy kell szenvednie, ahogy én szenvedek. Elvágtam a torkát a késsel.
Az ügyészek további részleteket is megosztottak a gyilkos migráns beszámolójából. Ebből kiderült, hogy Machaouat egy önmagához hasonló férfit akart meggyilkolni, hogy „elvegye a jövőjét, a gyerekeit, a barátait és a családját”.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mi válthatott ki ilyen mély gyűlöletet és gonoszságot, végül a migráns ezt is megosztotta a hatóságokkal.
Azért ölt meg egy teljesen ártatlan, fiatal olasz férfit az észak-afrikai bevándorló, mert depressziós volt amiatt, hogy szétmentek a volt feleségével.
A legrosszabb az egészben, hogy a négyéves fiam az exem egy barátját hívja apának – ecsetelte a gyilkos migráns.