Alaposan felbosszantotta az iszlám híveit egy tizenhat éves francia tinédzser, a Lyonban élő Mila, aki az egyik közösségi oldalon egy élő beszélgetés keretében igencsak szókimondó stílusban kritizálta az iszlámot. A videó megjelenése óta több száz fenyegetést kapott muzulmán internetes felhasználóktól, melyekben mocskos szukának, koszos franciának nevezik a fiatal lányt, de olyan is volt, aki azt írta, hogy felkeresi a lányt, és elvágja a torkát.
A szabadidejében énekléssel foglalkozó, leszbikusságát nyíltan felvállaló lány bírálta a Koránt, mely szerinte csak a gyűlölködésről szól, állítása szerint gyűlöli a vallást, és az iszlám sz*r. Azt mondta, ő nem rasszista, nem az emberekkel, csupán a vallásukkal van baja. A Bellica internetes oldalnak adott interjújában Mila elmondta, hogy percenként 200 gyűlölködő üzenetet kap, valamint a lakcímét is nyilvánosságra hozták. A feldühödött iszlamisták bosszújától tartva a lány már iskolába sem mer menni.
A zaklatási ügy kapcsán sok internetfelhasználó felháborodott, és kiálltak a lány mellett #JeSuisMila (Mila vagyok) hashtaggel, emlékeztetve arra, hogy Franciaországban az istenkáromlás nem illegális. Néhány politikus, többek között Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke és Jean Messiha egyiptomi származású szélsőjobboldali politikus is szimpatizál a lánnyal, kialakult azonban a #JeNeSuisPasMila (nem vagyok Mila) hashtaggal jelölt ellentábor is.
Marine Le Pen a Twitteren a következőt írta az eset kapcsán: "Ennek a fiatal lánynak a szavai a Charlie (Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap, mely rendszeresen közöl iszlámellenes ironikus hangvételű cikkeket, és amelynek szerkesztősége ellen ezért 2015-ben iszlamista terroristák 12 halálos áldozatot követelő támadást hajtottak végre) karikatúráinak szóbeli kifejezése, sem több, sem kevesebb. Lehet, hogy közönséges a stílusa, de az elfogadhatatlan, hogy valakit csupán ezért halálra ítéljenek a 21. században".