Jelenleg a nők Indiában csak legfeljebb 14 évet szolgálhatnak a hadsereg kötelékében. A bíróság határozata értelmében mostantól ezt az időszakot meg lehet majd hosszabbítani a hadsereg nem harci tevékenységet folytató alakulatainál, például
az oktatással, jogi ügyekkel vagy logisztikával foglalkozó egységeknél, és érdemeik alapján a nők akár ezredesi rangot is szerezhetnek.
Harcoló alakulatoknál azonban, mint például a gyalogságnál vagy a tüzérségnél, továbbra sem teljesíthetnek nők szolgálatot Indiában.
Néhány nappal a legfelsőbb bíróság határozata előtt az indiai kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy
a nők nem alkalmasak parancsnoki posztok betöltésére, mert a katonák még nem állnak készen arra, hogy női tiszteket elfogadjanak.
A kormány véleménye szerint nem lehet egyenlő alapon kezelni a férfiakat és nőket a parancsnokok kinevezésénél, mert a
nők fizikai képessége kihívást jelent a katonai alakulatok irányításánál.
Ezzel szemben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a kormány érvelése sérti a nemi egyenlőség elvét.
Bipin Ravat, az indiai hadsereg főparancsnoka korábban egy interjúban azt fejtegette, hogy a nők nem alkalmasak harci feladatokra, mert az ő felelősségük a gyereknevelés. A főparancsnok szerint továbbá gondot jelentene az is, hogy
nőtársaik azzal vádolhatnák meg a férfi tiszteket, hogy a női lakrészekben leselkednek.