Gyújtogatók miatt égett le a székelyföldi Héderfája református templomának haranglábja

NAGY Csaba
Héderfája, 2020. február 8. A székelyföldi Héderfája református templomának leégett, elszenesedett haranglábja 2020. február 8-án. A tűz hevében a 19. században épült faharanglábban lévő két harang megolvadt. A tűzoltóság illetékese valószínűsítette, hogy gyújtogatás okozta a tüzet. A gyújtogatás gyanúját erősítette meg Nagy Csaba héderfájai református lelkész is. Elmondása szerint ismeretlenek két korábbi alkalommal sikertelenül próbálták már felgyújtani a haranglábat. MTI/Kiss Gábor
Vágólapra másolva!
A Székelyhon portál tájékoztatása szerint szombat hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája (Idrifaia) református templomának haranglábja.
Vágólapra másolva!

A dicsőszentmártoni tűzoltókat hajnali három órakor riasztották a tűzesethez, de csak a tűz tovább terjedését sikerült megakadályozniuk.

A 19. században épült faharangláb teljesen leégett, a benne lévő két harang elolvadt.

A tűzoltóság illetékese a Zi-de-zi.ro című Maros megyei portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy

gyújtogatás okozta a tüzet.

A gyújtogatás gyanúját erősítette meg a Székelyhonnak nyilatkozó Nagy Csaba héderfájai református lelkész is. Elmondta: ismeretlenek

két korábbi alkalommal sikertelenül próbálták felgyújtani a haranglábat.

Héderfája, 2020. február 8. A székelyföldi Héderfája református templomának leégett, elszenesedett haranglábja 2020. február 8-án. A tűz hevében a 19. században épült faharanglábban lévő két harang megolvadt. A tűzoltóság illetékese valószínűsítette, hogy gyújtogatás okozta a tüzet. A gyújtogatás gyanúját erősítette meg Nagy Csaba héderfájai református lelkész is. Elmondása szerint ismeretlenek két korábbi alkalommal sikertelenül próbálták már felgyújtani a haranglábat. MTI/Kiss Gábor Forrás: MTI/Kiss Gábor

A lelkész hozzátette:

A lelkész arról is beszélt, hogy a közeli iskola biztonsági kamerái mozgást rögzítettek az éjszaka, de a felvételek alapján nem azonosíthatók a vélt elkövetők.

A Maros megyei Héderfájának a 2011-es népszámláláson 677 lakosa volt,

96 százalékuk magyarnak vallotta magát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!