A Breitbart számolt be róla, hogy Paul De Grauwe, ismert belga közgazdász szerint a koronavírus-járvány az euró, de akár az egész Európai Unió végét jelentheti.Úgy látja,
az EU-nak nagyobb szolidaritást kellene mutatnia az olyan országokkal, mint Olaszország, amelyeket leginkább sújtott a vírus, mert ha nem teszi, az az egész európai közös világ eltűnését jelentheti.
Hozzátette, olyan mintha egyes országok, mint Hollandia, egy másik bolygón élnének. Ha olasz lennék, és látnám, hogy más országok nem hajlandóak segíteni Olaszországnak, megkérdőjelezném az uniós tagságunkat - jelentette ki.
A cikk idéz egy másik szakembert is, Desmond Lachmant, aki az American Enterprise Institute elemzője. Lachman megjegyezte, hogy Olaszország alapító tagja az eurozónának, és az euró nem létezhet az olaszok nélkül. Véleménye szerint az igazi kérdés, hogy az Európai Központi Bank végül hajlandó lesz-e támogatást nyújtani az országnak, hogy túléljék a válságot.
Matteo Salvini volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, a legnépszerűbb olasz politikus azt is elmondta, hogy
akár tömeglázadásra is számíthat az EU, hacsak nem érkezik legalább 100 milliárd euró segély hamarosan.
Elmondta, hogy több cégvezetővel is beszélt, és ők készek áldozatokat hozni, hogy átvészeljék a járványt, de garanciákat akarnak, hogy a kormány fedezi-e az áldozataikat.