A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Ferenc pápán is elvégezték a koronavírustesztet

FERENC pápa Vatikánváros, 2020. március 1.
Ferenc pápa köhög a hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádsága közben a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakában 2020. március 1-jén.
MTI/AP/Andrew Medichini
Ferenc pápa épp köhög a hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádsága közben a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakában 2020. március 1-jén.
Vágólapra másolva!
Orvosai megvizsgálták a gyengélkedő Ferenc pápát, akit nem fertőzött meg a koronavírus, csak megfázott – írta kedden az Il Messaggero című olasz lap értesüléseire hivatkozva a Maszol.ro erdélyi hírportál.
Vágólapra másolva!

A katolikus egyházfőnél azért volt szükség a teszt elvégzésére, mert

a pápa az elmúlt napokban a vírusra utaló tüneteket produkált,

több hivatalos eseményen való részvételét is le kellett mondania betegség miatt.

Mint korábban arról az Origo is beszámolt, Ferenc pápa személyesen jelentette be, hogy megfázás miatt nem utazik el a Vatikánból, azaz nem vesz részt a kúria vasárnap este kezdődő húsvét előtti lelkigyakorlatán.

A Vatikán korábbi bejelentése szerint az egyházfő néhány napja gyengélkedik, mivel megfázott.

Ferenc pápa épp köhög a hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádsága közben a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakában 2020. március 1-jén Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

Hamvazószerdán a pápa még megtartotta az általános audienciát, majd személyesen vezette a hagyományos körmenetet a római Aventinus-dombon.

Csütörtökön azonban lemondta részvételét a lateráni Szent János-bazilikában tartott szertartáson, és a Vatikánban maradt.

Ferenc pápa hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot mondott a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2020. március 1-jén Forrás: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ferenc pápa azóta reggelente a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban misézett, de minden más programját lemondta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!