Donald Trump elmondta, bár korábban bejelentette az úgynevezett védelmi termelési törvény alkalmazását, mégsem látja különösebben fontosnak az igénybevételét. Ez az 1955-ben született jogszabály lehetőséget ad széles körű polgári védelemre és mozgósításra, valamint jelentős felhatalmazást biztosít a kormányzatnak bizonyos termelési kapacitások és pénzügyi források bővítésére és erőteljesebb ellenőrzésére.
Trump kijelentette, hogy New York után
a vírusfertőzés által leginkább sújtott szövetségi államok közé tartozik immáron Kalifornia és Washington mellett Iowa, Michigan, New Jersey, Florida és Louisiana is.
Ugyanakkor azt is elmondta: nem szükséges, hogy az Egyesült Államok teljes, több mint 300 milliós lakosságán elvégezzék a vírustesztet. Megerősítette, hogy a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) által kiadott védelmi előírások hatálya a jövő héten jár le, s majd akkor dönt a kormányzat a következő lépésekről. Hangsúlyozta, hogy bár szívesen látná, ha az országban mielőbb visszatérne az élet a régi kerékvágásba, de a kormány sem elhamarkodott, sem meggondolatlan intézkedéseket nem fog hozni.
Az amerikai elnök dicsérte a tokiói döntést az olimpia elhalasztásáról, és bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), mert szerinte "nagyon elfogult" Kínával szemben.
Mike Pence alelnök, a vírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport vezetője leszögezte: ez a csoport tesz majd ajánlásokat az elnöknek arra, hogy mikor kell újraindítani a gazdasági életet.
Deborah Birx, a munkacsoport egyik tagja arról tájékoztatott, hogy országszerte folynak a vírustesztek.
Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a munkacsoport másik tagja elmondta: az új típusú koronavírus várhatóan ciklikusan feltűnik majd, és erre az Egyesült Államok egészségügyi hatóságainak és szervezeteinek fel kell majd készülniük.