Az iráni egészségügyi minisztérium szerint az utóbbi egy napban újabb 1 237 koronavírus-fertőzést regisztráltak, a fertőzöttek száma 19 644-re növekedett. Az országban már 1 433-an haltak bele a járványba.
A perzsa újév alkalmából elmondott beszédjükben az iráni vezetők ettől függetlenül kifejezetten optimista hangnemben nyilatkoztak, és fogadkoztak:
az ország le fogja győzni a koronavírust, amely a Közel-Keleten éppen Iránt érinti a legsúlyosabban.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője azt mondta, az új év az "ugrások éve" lesz az iráni gazdaságban.
Haszan Róháni elnök ugyancsak gazdasági fejlődést ígért, és leszögezte:
kemény munkával és együttműködéssel hamarosan maguk mögött tudhatják az új koronavírust.
Róháni védelmébe vette kormányát a járvánnyal kapcsolatos intézkedések kapcsán. A teheráni hatóságokat számos bírálat érte amiatt, hogy eleinte túl lassan reagáltak, sőt akár el is tussolhatták az első eseteket, mielőtt a vírus rohamosan terjedni kezdett az országban.
Az államfő biztosította az embereket arról, hogy a következő évben az egészségügyre kiemelt figyelmet fognak fordítani, és az országnak vannak készletei az alapvető felszerelésekből.