A bevándorlók alig több, mint felének van munkahelye Belgiumban. Ez az arány az elmúlt években érkezett migránsok esetén pedig még rosszabb – derül ki a Belga Nemzeti Bank jelentéséből, amelyről a V4NA.com is írt, első alkalommal még januárban.
Migránsok pedig bőven érkeznek az országba. Egy Brüsszelhez közeli városban, Mechelenben például tavaly ősszel még egy emelettel kellett bővíteni a migránsszállót, más belga városokban pedig új szállásokat kellett létrehozni számukra.
Kitoloncolni Belgium sem tudja őket. 10-ből csupán 1 főt sikerült kitoloncolniuk
– írta tavaly decemberben a Voice of Europe, a vrt.be-re hivatkozva.
A koronavírus betörése azonban új helyzet elé állította az illegális migránsokkal teli országokat.
A kívülről rácsokkal ellátott migránstáborokban nagyon valószínű a vírus gyors elterjedése
- mondták az orvosok a brit The Guadiannek.
Belgiumban az a döntés született, hogy
a COVID-19 járvány miatt a Bevándorlási Minisztérium (DVZ) kienged 200 illegális bevándorlót a zárt táborokból.
A DVZ szóvivője, Geert De Vulder szerint elsősorban a krónikus betegségekkel, például cukorbetegséggel vagy szívbetegséggel rendelkező migránsokat engedik szabadon. Hangsúlyozta, hogy csak azokat bocsátják el, akik nem követtek el bűncselekményeket.
Geert De Vulder azt mondta, hogy
jelen körülmények között a hatóságoknak nem volt más lehetőségük.
Ez történik majd a Steenokkerzeelben, Bruggeben, Merksplasban és Vottemben is, ahol eddig zárt táborok voltak - fűzte hozzá.