Görögország a török állítással szemben azt állítja, hogy sem a szárazföldön, sem a tengeren nem engedi be területére a migránsokat.
Ez csak a kezdet. Ami eddig történt, az még semmi. Micotakisz nem tudja tartani a határokat
– mondta Soylu.
Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök korábban halottnak nevezte az Európai Unió és Törökország által 2016-ban megkötött menekültügyi egyezményt. A kormányfő Recep Tayyip Erdogan török elnököt hibáztatta a megállapodás zátonyra futásáért.
Az Európai Unió nem tartotta be ígéreteit
- állította Fahrettin Altun, Erdogan kommunikációs igazgatója. Szerinte Törökországnak nem volt más választása, mint áthelyezni figyelmét az Európába tartó migránsok feltartóztatásáról a szíriai helyzetre.
Soylu arra számít, hogy a kedvező időjárás és a Marica határfolyó alacsony vízállása miatt egyre többen kelnek majd útra Görögország felé.
A belügyminiszter azt mondta, Törökország fokozta biztonsági intézkedéseit a határon, hogy megakadályozza a migránsok visszatoloncolását.
Eközben Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetéséért felelős biztos szombaton azt mondta, kevesebb lehet a törökországi menekültek ellátására felajánlott uniós pénzügyi támogatás összege, és attól függően folyósítják, hogy Törökország betartja-e a menekültügyi egyezményt.
Sok iskolát, óvodát és kórházat építettek a migránsoknak, és ezeket nem kell újra finanszírozni
- mondta Hahn a Die Welt című német napilapnak.
A biztos szerint Brüsszel kész kiterjeszteni a támogatást, de csak akkor, ha Törökország felhagy a zsarolással és a fenyegetőzéssel.
Törökország február 28-án bejelentette, hogy a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik Törökország területéről az Európai Unióba kívánnak menni.
Görögország a lépésre válaszul megerősítette keleti határai védelmét, aminek következtében több mint tízezer migráns torlódott fel a két ország szárazföldi határa mentén. A görög-török határon azóta szinte mindennaposak az összecsapások.
Az EU-tagállamok belügyminisztereinek szerdai rendkívüli ülésén megszavazták, hogy 350 millió euró azonnali támogatást - valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót - nyújtanak Görögországnak a határvédelem biztosítására. Görögország közölte, hogy március 15-től csökkenti a menedékkérőkre fordított kiadásokat.