Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival. Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.
Trump bejelentette, hogy még ezen a héten több milliárd dollár értékű segítséget osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között. Megemlítette, hogy sikerült megállapodásra jutnia az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és
a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet.
A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába.
Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette: megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai epicentrumaiba külön repülőgépekkel szállítsák a segítséget, köztük maszkokat, védőköpenyeket, orvosi segédeszközöket.
Bejelentette, hogy ezentúl rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet. A konferencián jelen volt Pence is, aki azt mondta, hogy hétfőn vizsgálták meg újra, és az eredmény negatív lett.
Trump tájékoztatott arról is, hogy hétfőn délután telefonon tárgyalt a demokraták várható elnökjelöltjével, Joe Bidennel, az Obama-kormányzat egykori alelnökével. "Nagyszerűnek" és "meleg hangúnak" nevezte a beszélgetést; azt mondta, hogy a járvány elleni küzdelmet vitatták meg.