Törökország líbiai háborúja

A líbiai események mélyebb megértése és folyamatos nyomon követése mindenképpen indokolt, hiszen Líbia az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb tranzitországa. 2020. január–március között (az év első negyedévében) a Frontex adatai szerint 3600 irreguláris migráns kelt át a Földközi-tengeren Líbiából. Az érkezők között a legtöbben bangladesi, szudáni és szomáli állampolgárok voltak. A líbiai háborúban pedig nagyon fontos szerepe van Törökországban, ahogy azt látni fogjuk – hívja rá fel a figyelmet elemzésében a Migrációkutató Intézet.

A 2020 januárjában, Berlinben megrendezett nemzetközi békekonferencia nem tudott tartós eredményt felmutatni, a harcok pedig a koronavírus-járvány ellenére sem csillapodtak Líbiában.

Az ENSZ által elismert Tripoli székhelyű, Fáiz esz-Szarrádzs vezette Nemzeti Egyetértés Kormánya (GNA) január 25-én indított ellentámadást a főváros blokádjának megtörésére. A megnövekedett török támogatásnak köszönhetően

a GNA az utóbbi két hónapban több települést is visszaszerzett Tripoli körül.

A líbiai stabilitás rövid távú megteremtését illetően azonban nincs túl sok okunk optimizmusra.

A GNA átmeneti sikere várhatóan nem a harcok végéhez, hanem azok további eszkalációjához fog vezetni, ahogyan a GNA-val szemben álló, Khalífa Haftar tábornok által vezetett, tobruki székhelyű Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) támogatói is fokozzák a fellépésüket.

Nem valószínű ugyanis, hogy elengedik pártfogoltjuk kezét, miután sikerébe annyi energiát fektettek.

Khalífa Haftar Forrás: AFP/Abdullah Doma

2020. január 15-én a The Guardian arról számolt be, hogy

Ankara 2000 fegyverest telepített át a Szíriában harcoló milicisták közül Líbiába.

A fegyveresek hat hónapos szerződést írtak alá a GNA-val. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja márciusban már 4750 szíriai zsoldos jelenlétéről számolt be Tripoliban.

Török katonák sokkal kevesebben érkeztek Líbiába: a hivatkozott The Guardian cikk 35 török katonai tanácsadóról tudósított. Ankara emellett fegyvereket is szállít a GNA-nak, köztük Bayraktar drónokat, Kirpi páncélozott járműveket és Koral elektronikai zavaró rendszert.

A GNA közelmúltbeli katonai sikereihez emellett a líbiai partoknál február végén megjelent, légvédelmi rakétákkal felszerelt török fregattok is jelentős mértékben hozzájárultak.

Ankara egyik legfontosabb célja, hogy megakadályozza Törökország érzékelt „bekerítését" a Földközi-tenger keleti medencéjében,

illetve kitörjön elszigetelt helyzetéből. Ugyancsak fontos célként említhetjük annak biztosítását, hogy Törökország és az Észak-ciprusi Török Köztársaság minél nagyobb mértékben részesedjen a térség mélytengeri energiakészleteiből.

Az energiahordozók kérdése

A Földközi-tenger keleti medencéjének államai által indított együttműködési kezdeményezések közül ki kell emelnünk a Kelet-Mediterrán Gázfórumot (Eastern Mediterranean Gas Forum).

A fórumot 2019 januárjában hozta létre a Ciprusi Köztársaság, Egyiptom, Görögország, Izrael, Jordánia, Olaszország és a Palesztin Hatóság

azzal a céllal, hogy összehangolják energiapolitikai együttműködésüket. Egy évvel később, 2020 januárjában a Ciprusi Köztársaság, Görögország és Izrael megállapodást írt alá egy 1900 km hosszú, nagyrészt a tenger alatt futó földgázvezeték, az EastMed megépítéséről.

A kezdeményezést többek között az Egyesült Államok is üdvözölte, mint lehetőséget arra, hogy Európa nagyobb mértékben függetlenedjen az orosz földgáztól.

Az előzetes becslések szerint mintegy 7 milliárd USD építési költségű EastMed projekt megvalósulása körül azonban még sok a kérdőjel. Kérdéses például, hogy mekkora készletek találhatók a Földközi-tenger keleti medencéjében, és ebből mennyit lehet gazdaságosan kitermelni.

Az EastMed projekt jó példa arra, amikor a politikai és a gazdasági racionalitás ellentmond egymásnak:

gazdaságosabb lenne Törökországon, illetve a meglévő Transzanatóliai Gázvezetéken (TANAP) keresztül az európai kontinensre juttatni a térségből a földgázt,

az EastMed egyik leginkább hangoztatott célja azonban éppen az érzékelt török hegemóniatörekvés ellensúlyozása.

A Földközi-tenger kőolaj- és földgázkészleteinek kitermelése körül rengeteg vita van. Kiindulási problémaként

nincs megegyezés arról, hol húzódnak az érintett államok tengeri határai.

A Törökország által magáénak tartott terület, illetve a török–líbiai tengeri határ. (Jelmagyarázat: A–B: Törökország és a KKTC közötti határ 2011-es megállapodásuk szerint; C–D–E: medián vonal Egyiptom, Líbia és Törökország kontinentális területe között, E–F: török–líbiai tengeri határ a 2019-es kétoldalú egyezmény alapján.) Forrás: Migrációkutató Intézet

Az, hogy hol húzódnak a tengeri határok, különösen fontos a mélytengeri energiahordozók kitermelése szempontjából.

Törökország földgázszükségletének 99 százalékát importálja.

A török vezetés jelentős flottafejlesztéssel, illetve fúró és hadihajók térségbe küldésével demonstrálta, hogy komolyan gondolja érdekei védelmét.

Líbia szerepe

Hogyan kapcsolódik mindez Líbiához?

Az előzőekben ismertetett helyzet miatt Törökországnak egyrészt szüksége van egy szövetségesre a térségben, aki

segít ellensúlyozni a vele szemben kialakult hatalmi tömböt,

erre pedig a GNA-n kívül nincs túl sok jelölt. Másrészt

a líbiai háború összekapcsolódott a mélytengeri kőolaj- és földgázmezők kitermelésének kérdésével is.

Ankara és Tripoli megegyezése közös tengeri határaik helyzetéről hivatkozási alapként szolgál a török politikai vezetés számára az energiakészletek feltárása körüli vitában.

Erdoğan tehát bevonta a líbiai konfliktust a Földközi-tenger keleti medencéjének hatalmi játszmájába.

Ebben az értelemben tekinthetünk Líbiára Törökország proxy háborújának színtereként.

Recep Tayyip Erdogan Forrás: MTI/EPA/Keystone pool/Salvatore Di Nolfi

Ez azonban csupán egyetlen dimenziója a helyettesekkel vívott háború(k)nak a líbiai hadszíntéren.

Azonosítható az Öböl-államok proxy háborúja (ahol Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia áll a török–katari tengellyel szemben) ugyanúgy, mint Oroszország és a Nyugat vetélkedése vagy éppen az olasz–francia ellentét. Minden szereplő a saját célrendszerét igyekszik érvényesíteni Líbiában, ebben pedig a stabilitás megteremtése nem feltétlenül az elsődleges szempont.

A 2011-ben kezdődött líbiai (polgár)háború miatt török vállalkozóknak összességében több milliárd dollárja „ragadt bent" Líbiában.

A török cégek befejezetlen projektjeinek összértéke elérte a 19 milliárd dollárt. Törökország történetének legnagyobb evakuálását hajtotta végre a háború kitörésekor: 25 ezer török munkás és mérnök dolgozott akkor az észak-afrikai országban, akiket 2011 február végéig szinte mind kimenekítettek.

A török cégek egy része ugyanakkor 2011 után visszatért Líbiába,

ami elsősorban a fogyasztási cikkek piacán érhető tetten.

A török gazdasági motivációk mindezek fényében érthetőek.

A GNA nyitottnak mutatkozott a török gazdasági sérelmek orvoslására, ami még egy okot jelent arra, miért szeretné Ankara hatalmon tartani a Szarrádzs-kormányt. 2019. január 31-én miniszteri szintű vezetéssel összeült a Török–Líbiai Építőipari Közös Munkacsoport Isztambulban azzal a céllal, hogy új lendületet adjanak a két ország közötti gazdasági kapcsolatoknak, illetve megoldást találjanak arra, hogy a török vállalatok folytatni tudják projektjeiket.

A találkozó végén egyetértési memorandumot írtak alá.

Líbiai-török kooperáció Forrás: Migrációkutató Intézet

A belpolitikai szempontoknál említhetjük meg az ideológiai tényezőt is, mivel egyes értékelések kiemelik az ideológiai motivációt Ankara döntése mögött.

A Szarrádzs-kormány ugyanis jó kapcsolatot ápol a líbiai Muszlim Testvériséggel,

a Törökországban 2002 óta kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) pedig az iszlamista szervezet közismert támogatója.

Az ideológia ugyanakkor megítélésünk szerint nem a török külpolitika elsődleges mozgatórugója, hanem sokkal inkább egy jól felhasználható eszköz, ami segíthet a stratégiai célok elérésében.

A Migrációkutató Intézet teljes elemzése itt érhető el.