Továbbra is gyorsul a fertőzés terjedésének üteme Ukrajnában

koronavírus ukrjana
Védőmaszkot viselő vásárlók sorban állnak egy ungvári pékség előtt 2020. április 11-én délelőtt. Megtiltotta a helyi kormányzóság az embereknek, hogy a hétvégén elhagyják otthonaikat Kárpátalján, valamint Ukrajna nyugati részében Voliny és Csenyivci megyében a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében. A lakhelyelhagyásra vonatkozó tilalom április 11-én 13 órától 13-án 6 óráig lesz érvényben.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban Ukrajnában gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedésének üteme. Hétfőre egy nap alatt az igazolt fertőzöttek száma 325 új esettel 3102-re, a betegségben meghaltak száma pedig tíz újabb áldozattal 93-ra nőtt - közölte az ukrán egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A betegségből eddig 97-en gyógyultak fel.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

az újonnan igazolt fertőzöttek között 12 gyermek és 85 egészségügyi dolgozó is van.

Az elmúlt napon 77-en kerültek kórházba, köztük egy gyermek és 7 egészségügyi dolgozó, három beteget kellett lélegeztetőgépre tenni. Sztepanov szerint jelenleg 2,5-3 ezer közötti tesztet végeznek el naponta. Kiemelte, hogy a nemrég bevezetett új protokoll szerint minden tüdőgyulladásos beteget tesztelnek koronavírus-fertőzésre. A miniszter hozzátette, hogy az év eleje óta csaknem 32,5 ezer tesztet végeztek el az országban.

Védőmaszkot viselő vásárlók sorban állnak egy ungvári pékség előtt 2020. április 11-én délelőtt. Megtiltotta a helyi kormányzóság az embereknek, hogy a hétvégén elhagyják otthonaikat Kárpátalján, valamint Ukrajna nyugati részében Voliny és Csernyivci megyében a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében. A lakhelyelhagyásra vonatkozó tilalom április 11-én 13 órától 13-án 6 óráig lesz érvényben Forrás: MTI/Nemes János

Közben az ukrán sajtó arról számolt be, hogy előző nap több városban, megsértve a legfeljebb tíz főben maximált karanténkorlátozást, nagyobb tömegek gyűltek össze a templomok előtt az ilyenkor hagyományos fűzfaágszentelésre.

Az emberek zsúfoltan álltak, nem tartottak egymás között kellő távolságot, és többen nem viseltek arcmaszkot sem.

A szertartásokat a legtöbb helyen az egyházegyesítés után is Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi "szárny" papjai végezték.

Templomok előtti gyülekezésekről érkeztek képek és videofelvételek főként a nyugati országrészből, Csernyivci megyéből, ahol a főváros után a legtöbb a fertőzött, Rivnéből és Luckból, valamint a dél-ukrajnai Odesszából is.

Koronavírus-fertőzés ellen védőmaszkot viselő férfi halad el a kijevi Szent Mihály-székesegyház mellett 2020. április 7-én Forrás: MTI/AP/Efrem Lukackij

Közben meghalt a kijevi Pecserszka Lavra kolostor- és templomkomplexum egy 74 éves magas rangú szerzetese.

A szintén a moszkvai patriarchátushoz hű ortodox intézmény vasárnapi közlése szerint tüdőgyulladásban halt meg, a Zahid.net hírportál úgy értesült, hogy a koronavírus okozta halálát.

Egy hete jelentette be a kolostor, hogy valamennyi tagjuk laboratóriumi tesztnek veti alá magát, múlt csütörtökre derült ki, hogy több mint 90-en koronavírussal fertőzöttek. A hírportál úgy tudja, hogy

a Lavra vezetője, Pavlo metropolita egészségi állapota is romlott, és kórházba szállították.


A Rejting neves ukrán szociológiai csoport hétfőn közzétett, április 4-7. között végzett felmérésének eredménye szerint a kijeviek többsége, 53 százaléka valós veszélynek tekinti önmagára és családjára nézve a Covid-19-et. Ellenétes véleménye 40 százaléknak volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!