Svédországban megint rekordszámú fertőzöttet diagnosztizáltak

koronavírus, Svédország
A medical staffer at Sophiahemmet hospital stands at the entrance of a tent for testing and receiving potential coronavirus COVID-19 patients on April 7, 2020 in Stockholm. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)
Vágólapra másolva!
Svédországban rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában - közölték az ország egészségügyi hatóságai csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint 1417 esettel 48 288-ra gyarapodott az igazolt fertőzöttek száma.

Az illetékes hatóság a kimutatott esetek rendkívüli növekedését a koronavírustesztek fokozott végzésével magyarázta. Ezzel ugyanis olyan emberek szervezetében is kimutatták a vírust, akiknél csak enyhe tünetek jelentkeztek.

Ez a magyarázat azonban nem felel meg a valóságnak, a svédek valójában nagyon keveset tesztelnek, a közelmúltig csak azokat, akik súlyos tünetekkel kórházba kerültek. Svédországban egy fertőzöttre átlagosan 6,7 teszt jut (vagyis minden hatodik-hetedik teszt hoz pozitív eredményt), miközben ez a szám Magyarországon 55.

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

A több mint 10 milliós országban a meghaltak száma az utóbbi 24 órában 4814-re emelkedett, ez lakosságarányosan kirívó az észak-európai államok között, az egész Európai Unióban is a negyedik legmagasabb szám.


Svédország különutas politikáját sokan bírálták: míg Európa nagy része egy időre bezárkózott, a skandináv országban a 16 év alatti diákok továbbra is iskolába jártak, a kávézók, az éttermek és az üzletek is nyitva tartottak. A svéd kormány mindössze felszólította az embereket az utazások elhalasztására, hangsúlyozta a társadalmi távolságtartás fontosságát, továbbá betiltotta az 50 főnél népesebb rendezvényeket.

Svédországban egyszer már volt kétezer feletti napi fertőzöttről szóló adat is, azt azonban akkor azzal magyarázták, hogy egy stockholmi labor sokáig nem jelentette a statisztikát, és egyszerre pótolta. Ez is mutatja, hogy ezek a rendkívül magas számok is lehetséges, hogy alacsonyabbak a valóságnál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!