Nem reagáló, már kékülő kisgyerek életét mentették meg rendőrök Floridában
![rendőrök találtak rá a nagyszülők medencéjében fejjel lefele lebegő kislányra](https://cdn.origo.hu/2023/12/CqEFVqgb8Ho8kDhRy017IgGzskIzGKAj3WaEUhpBncY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0YzQxZTJkY2FjMzRhZTZhNTc3ZDYxNDBkMzE1NDFl.webp)
A két rendőr, Robert Lindblom és Kyle Skipper ádáz küzdelmét a kislány életéért testkamera rögzítette. A rendőrség értesítése után egy másik eset miatt éppen a közelben tartózkodó rendőrök gyorsan kiértek a helyszínre és azonnal megkezdték az újraélesztést. Skipper azt mondta az eset után, hogy
amikor odaértek a helyszínre, a kisgyerek nem lélegzett, nem volt pulzusa, valamint bőre elkékült.
A rendőr elmondta, hogy megfordította a gyereket, és több erős ütéssel próbálta kihajtani a vizet a tüdejéből és a torkából, hátha ezzel szabaddá tudja tenni a légutat. A másik rendőr, Lindblom azt mondta: elsőre attól tartott, hogy nem sikerül megmenteni a kislány életét.
Amikor megláttam lélegezni, azt gondoltam, hogy csoda történt
- tette hozzá. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvos elmondta, hogy ha a segítség később érkezik, a kislány meghalt volna.
Lindlom azt nyilatkozta, hogy
akár a sors, isteni beavatkozás vagy csak szerencse volt, örülök, hogy ott voltunk.
Mindkét rendőrnek fiatal gyerekei vannak, hőstettük közben rájuk gondoltak - írja a Mirror. Az nem tisztázott, hogy a kisgyerek hogy került a medencébe és lesz-e vádemelés az ügyben.
A rendőrség a Twitter-oldalán megosztotta a testkamera felvételét a mentésről, amit itt nézhetnek meg.