Merényletre készülő Iszlám Állam sejtet lepleztek le Észak-Macedóniában

Vágólapra másolva!
Részben elhomályosított fotók és monogramjuk alapján azonosította egy iszlamista sejt három tagját az észak-macedón rendőrség. Fegyverarzenáljuk alapján a szélsőségesek öngyilkos merényletekre készültek a nyugat-balkáni országban, és náluk volt az Iszlám Állam zászlója, amiből arra lehet következtetni, hogy a hírhedt terrorszervezet katonái – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Republika.mk észak-macedón hírportál angol nyelvű kiadására hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A szélsőséges iszlamista csoportot egy A. B. mongramú férfi vezette, akihez később két másik muszlim férfi csatlakozott.

A gyanúsítottak 22 és 28 év közöttiek, a fővárosban, Szkopjében és Kumanovóban éltek, és kapcsolatban álltak az Iszlám Állam terrorszervezettel.

A csoport fegyvereket és robbanószereket rejtegetett egy tanyán, Kumanovo városától délre.

A terroristacsoport arzenáljában öt automata lőfegyvert és egy nehézgépfegyvert találtak.

A nyomozók két robbanóövet is lefoglaltak hozzájuk tartozó golyóscsapágyakkal, amelyek egy robbantás során szétszóródva súlyos roncsolásra képesek.

A rendőrség talált egy fekete Iszlám Állam zászlót is a razziák során, ami igazolja a radikálisok hovatartozását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!