Ki az amerikai elnökválasztás igazi győztese és vesztese?

MIAMI, FLORIDA- NOVEMBER 03: Supporters of U.S. President Donald Trump cheer outside of the Versailles restaurant as they await the results of the presidential election on November 03, 2020 in Miami, Florida. After a record-breaking early voting turnout, Americans head to the polls on the last day to cast their vote for incumbent U.S. President Donald Trump or Democratic nominee Joe Biden in the 2020 presidential election. Joe Raedle/Getty Images/AFP

Még a választások utolsó hetében is szinte egyöntetű volt a fősodrú amerikai média és a vezető közvélemény-kutató cégek véleménye Joe Biden demokrata elnökjelölt elsöprő győzelméről, majd a választás éjszakáján óriási meglepetést okozott Trump előretörése. Végül a levélszavazatokkal úgy tűnik, rendkívül szoros versenyben, de mégis Biden lesz a befutó. Interjú Fűrész Gáborral, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatójával.

Mi történt? Hogyan lett egy lefutott mérkőzésből szinte patthelyzet?

Bidennek valóban biztos győzelmet jósoltak. A Reuters-Ipsos, a Yougov, a CNBC, vagy a CNN csatornák által szponzorált közvélemény-kutatások 8-10%-os fölényt jeleztek a demokrata elnökjelöltnek az összes leadott voks, az úgynevezett „popular vote" tekintetében. De ugyanilyen határozott győzelmet ígértek a csatatér államokban is. Mivel az USA szövetségi állam, így nem elegendő szimpla többséget szerezni az összes leadott szavazatban, az egyes államokat külön meg kell nyerniük a jelölteknek.

A mainstream média „blue wave"-ről beszélt: miszerint a demokraták az elnöki szék mellett nagy fölénnyel megszerzik a szenátus és a képviselőház feletti irányítást is – ez lehetővé tenné számukra az amerikai demokrácia és a szövetségi állam működésének radikális reformját, ami egyik kiemelt kampánytémájuk volt.

Ez nem következett be. Az USA választási térképe nem kékült be. Nagy eséllyel nem szerzik meg a szenátust, és a képviselőházban sem javítottak korábbi pozícióikon. Biden pedig átlag alatti eredménnyel lehet elnök úgy, hogy a csatatér államokban mindössze 0,5-2%-on múlt a győzelme.
Ettől persze a győzelem győzelem, amit nem lehet elvenni még egy gyengébb kampányteljesítményt felmutató jelölttől sem.

Ha ez igaz, mi történhetett? Miért maradt el az elsöprő demokrata siker?

Óriási vita van most az amerikai médiában a közvélemény-kutatások szerepéről és érvényességéről. De ez sok tekintetben elmegy a lényeg mellett. Hiszen ha valami pontosan előrejelezhető, mert eldöntött kérdés: mi szükség van a kampányra, a hirdetésekre költött dollármilliókra? Valójában nincs teljesen lefutott mérkőzés, az utolsó héten, napokban is arathat győzelmet, vagy szenvedhet vereséget egy jelölt. Nem feltétlenül, vagy nem kizárólag a mérések tévedtek (bár el kell ismerni, van igazság a rejtőzködő Trump-szavazó teóriájában, amivel sokan a hibákat magyarázzák), sokkal inkább Joe Biden és kampánya nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Joe Biden egy kifejezetten unalmas, karizma nélküli jelölt. Több mint 45 évet töltött a politikában, több alkalommal próbált elnökjelöltté válni. 1988-ban plágium vádak miatt kellett visszalépnie. Tipikus karrier politikus, akinek közvetlen családtagjai jól megélnek a nevéből (Obama alelnöke is volt) – ahogy az kiderült a fia üzleti ügyeivel kapcsolatos korrupciós botrányából.

Fűrész Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

Vannak, akik amellett érvelnek, hogy Trump nárcisztikus, agresszív politikája után Amerikának éppen erre van szüksége: egy unalmas, de kiszámítható figurára, egy jól bevált csavarra a washingtoni technokrata, adminisztratív elit gépezetében. Biden valójában Mr. Status Quo, visszatérés a demokrácia „veszélyes" populista vizeiről, a fékek és ellensúlyok biztonságos, langyos liberalizmusába.

A várakozásokat alulmúló Biden-teljesítmény egyik oka tehát a jelölt. Látható azonban az is, hogy a Biden-stratégia maga is sokáig elhitte a rendkívüli fölényt – hiszen hetekig az úgynevezett „naptár taktikát" követték, ami ironikus megfogalmazása annak, amikor egy jelölt megpróbálja megőrizni jelentős fölényét azzal, hogy lényegében nem tesz semmit, csak kipipál minden lefutott 24 órát a naptárban, így nem követhet el hibát sem. Kerüli a konfrontációt és a vitát. Kerüli a kényes interjúkat.
A mainstream média és a nagy technológiai cégek (Facebook, Twitter) úgy vigyáztak Bidenre, mint a hímes tojásra – egészen addig, amíg az utolsó két hétben észre nem vették Trump előretörését. Biden végül késve, de felhagyott a naptár taktikával. Ekkor azonban előnye már elolvadt, hiszen Trump sikeresen mozgósított.

Donald Trump amerikai elnök támogatói Floridában, az elnök megnyerte az államot Forrás: AFP/2020 Getty Images/Joe Raedle

Tény, hogy a politikát nemcsak a kampányok, viták, de makro tényezők is döntő módon befolyásolják. A koronavírus-járvány és nyomában az 1929-et idéző gazdasági sokk hatalmas teher. A helyzetbe bele van kódolva az éppen irányító kormánypárt és elnök bukásának lehetősége. Nem is beszélve arról, hogy Donald Trump Covid-stratégiája eleinte puha és zavaros volt – vélhetően azért, mert elsősorban gazdasági kockázatot látott benne, és kezdetben alábecsülte az egészségügyi veszélyt. Ez a történelmi helyzet Bidennek kedvez. Ha jó kampányt folytat, valóban 9-10%-os fölénnyel nyer – ahogy annak lehetőségét a közvélemény-kutatások jelezték.

Ha nyer, azért nyer, mert a levélszavazatok új politikai lehetőségét a demokraták időben felismerték, és ki is használták. Az úgynevezett „ballot harvesting" – azaz a levélszavazatok kampányszerű begyűjtése 26 államban, köztük csatatér államokban, teljesen legális. A járványra való tekintettel rendkívüli mértékben kiszélesedett a levélben történő szavazás korábban szigorúan korlátozott esélye.

Joe Biden kampányteljesítménye döbbenetesen gyenge. Csak televízióreklámokra kétszer annyit költött, mint ellenfele. Hiába. Ha nincs levélszavazás, valószínűleg veszít.

Mi köze van Bidenhez a radikális baloldalnak, a Black Lives Matternek, az új identitás-politikai mozgalmaknak, ha Biden a status quo embere?

Karakter tekintetében semmi. Biden nem radikális. A demokrata párt új, radikális szárnya akkor is elment volna Trump ellen szavazni, ha Biden és alelnökjelöltje, a szintén karrier politikus Kamala Harris, nem udvarolnak nekik – ami egyik legjelentősebb kampányhibájuk volt.

A Biden-kampány megpróbálta „meghallani az idők szavát", így kiemelt fókuszuk volt a George Floyd-gyilkosságot követő erőszakhullám „békés demonstrációinak" támogatása, a BLM rendőrmentes állam követeléseihez való nyílt csatlakozás, a „rendszerszintű rasszizmus" ostorozása, az európai szemmel döbbenetes és visszataszító: „fehér bőrű privilégiumokat" felszámolni akaró, inverz faji retorika. A „minden fehér rasszista" képi világ nem rezonál túl jól egy többségi WASP és európai bevándorlók leszármazottaiból álló társadalomban. Úgy, hogy az egyébként jelentős spanyol ajkú amerikai népesség, saját magára ugyancsak fehér emberként tekint. Ami valljuk be, tökéletesen érthető.
A többségében kisebbségi és bevándorló népesség által lakott Kaliforniában például a választással együtt népszavazást is tartottak arról, hogy engedélyezze-e az állam az úgynevezett „affirmative action"-t, azaz a nemi-, etnikai és más identitáskisebbségek pozitív diszkriminációját. Kalifornia demokrata állam: Biden megszerezte a voksok kétharmadát. A radikális baloldal pozitív diszkrimináció politikáját azonban nagy többséggel leszavazták.

A radikálisoknak való udvarlás Floridában átfordította a kubai és venezuelai származású kisebbségi szavazókat Trump oldalára. Akik kommunista országokból menekültek, nem nyerhetők meg ezzel a retorikával. Éppen azért jöttek az Egyesült Államokba, hogy megszabaduljanak mindettől.
A faji retorika túlhajszolása, az afroamerikai kisebbség biodíszletként kezelése („ha Trumpra szavazol, nem is vagy fekete" típusú üzenetek) végül oda vezetett, hogy Trump azokban az államokban is nyert, ahol a legtöbb afroamerikai él. Nemhogy rontott, de javított az afroamerikai választók körében.
A demokraták földrengésszerű győzelmének elmaradása mögött a kisebbségi, etnikai szavazatok átrendeződése is jól észrevehető. A nyilvánosságban 0-24 órában „rasszistának" bélyegzett elnök jobban szerepelt a kisebbségi csoportok között, mint a 60-as évek óta a legtöbb republikánus jelölt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy több mint 100 éve nem volt ilyen magas a választási részvétel, mint most az Egyesült Államokban. Ennek is Trumphoz van köze?

Donald Trumpot Európában és benne Magyarországon nem igazán kedvelik. Karaktere teljesen idegen a kontinens politikai kultúrájától, kommunikációs szokásaitól. Azt érdemes mélyebben megérteni, miért van ilyen rendkívüli hatása Amerikában, miért tud hatalmas tömeget mozgósítani maga mellett és persze önmagával szemben is. Az nem kérdés, hogy a 2020-as elnökválasztás végül egy róla szóló népszavazássá nőtte ki magát.

Trump élete egyfelől a megvalósult „amerikai álom". Azt a fajta gazdasági sikert testesíti meg, amire ott a legtöbben vágynak. Trump azonban a politikai osztály, az adminisztratív elit vonatkozásában egy kívülálló, aki nem beszéli a nyelvüket, és vállaltan nem osztozik az értékrendjükben sem.

Az establishment a nulladik órától felismerte benne az ellenséget. Elképesztő statisztikai adat például, hogy elnöksége során a róla készült médiatudósítások, riportok több mint 90%-a volt negatív hangvételű, ellenséges. Ez egyetlen amerikai elnökkel sem fordult korábban elő. A nagy techcégek cenzúrázzák az üzeneteit, ami ugyancsak precedens nélküli.

A Trump-szavazók többsége, a „trumpland"-ről alkotott ostoba baloldali sztereotípiákkal szemben, nem hőst lát benne, hanem egy olyan ellentmondásos, de erős karaktert, aki ki mer állni az amerikai középosztály által gyűlölt technokrata és médiaelittel szemben. Trump távolról jól észrevehető gyengéje: grandiózus nárcisztikus személyisége egyben a legnagyobb fegyvere is.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Trump gazdasági teljesítménye a járványt megelőzően kifejezetten jó volt, külpolitikája pedig sok tekintetben sikeres: nem indított új háborút, eltakarította az ISIS-t, komoly eredményeket ért el a közel-keleti békefolyamatban. Belpolitikája konzervatív, az előzetes vádakkal és várakozásokkal szemben, nélkülözött mindenfajta totalitárius ambíciót.

Fűrész Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi várható egy esetleges Joe Biden elnökség alatt?

Visszarendeződés. A Clinton-Obama modell restaurációja. Biden nem radikális és nem is szociáldemokrata, mint legnagyobb belső ellenfele, Bernie Sanders volt. A történelmi lehetőség az Egyesült Államok alapvető „reformjára" a kongresszussal elúszni látszik. Ezeket a reformokat azonban a washingtoni elit valójában soha nem is akarta, sokkal inkább a demokraták radikális baloldali szárnya és az olyan mozgalmak, mint a BLM.

Az identitáspolitika, a „white guilt" (a fehérbőrű többség megszégyenítésének) retorikája, a „cancel culture" nyilván maradnak, mert ezek díszletek, nem kerülnek semmibe. Nem sok esély van azonban a legfelsőbb bíróság átrendezésére, a választási rendszer megváltoztatására, a radikális adóreformra, az egészségügy átalakítására vagy a „green new deal"-re. Ezek nem mind ostoba ötletek, hiszen az európai egészségügyi modell, vagy egy racionális klímapolitika nem az ördögtől való, de az USA-ban a status quo felfüggesztésével járnak.

Kérdés, hogy Biden mit kezd a radikálisokkal, akiket nem fog kielégíteni a szimbolikus politizálás.
Ami biztosan marad, az az anti Trump, anti GOP retorika. Ez tartotta ugyanis életben az elmúlt négy évben az olyan süllyesztőbe valóan egyoldalú médiumokat, mint a szebb időket megélt CNN, vagy az MSNBC.

Techcenzúrával megerősített, a „felvilágosult" adminisztratív és tudáselit által kormányzott Amerika – lényegében ez a jelenlegi Demokrata párt hatalompolitikai ideálja. Biden ennek a tökéletes szimbóluma.
Trump populistának bélyegzett demokráciája pedig az antitézise.

Még nem ismert a választások hivatalos végeredménye. Kik lehetnek végül az igazi nyertesek és vesztesek?

Ha a GOP végül megőrzi a szenátust, amire nagy az esélye, akkor a választások egyik nyertese a mérsékelt Amerika és a józan ész, függetlenül attól, hogy Trump vagy Biden lesz-e az elnök. Elpárolog az esélye a radikális reformoknak, például a legfelsőbb bíróság liberális bírákkal való feltöltésének, ami a demokraták „kulturális forradalmának" egyik fő fegyvere lett volna.

Ezzel összefüggésben a választások nagy vesztese a baloldali radikalizmus, függetlenül attól, hogy az abban érdekeltek, köztük maga a Demokrata Párt képesek lesznek-e ezt a vereséget felismerni vagy sem. Az biztosan látszik az eredményekből, hogy Bidennek ártottak a radikalizmus irányába tett engedmények.

Az amerikai demokrácia történelmi sikerének egyik titka az európai összevetésben szokatlan mértékű decentralizáltsága, a föderális állam hatalmának erős korlátai. Szemben Európával, ez védi meg a totalitárius fordulattól, jöjjön az bal- vagy jobboldalról. Jelen esetben az identitáspolitika irányából.