Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Múlt szerda este épp egy Robert Ménard-François Bousquet konferenciára került volna sor Toulouse-ban, amikor a rendezvény helyszínéül szolgáló terembe szélsőbaloldali militánsok füstbombákat dobtak, és minden korábbinál erőszakosabb módon zavarták meg a rendezvényt.
A konferencia témája a „politikai bátorság" volt, a rendezvény mögött a „Le Cercle des Capitouls" nevű toulouse-i konzervatív, katolikus fiatalok által alapított szervezet állt,
amelynek célja olyan előadók felkérése, akik nyíltan és kendőzetlenül beszélnek a migráció, az identitás, a hagyományok megőrzésének kérdéseiről.
[A katolikus családban, Algériában született, hosszú ideig újságíróként dolgozó Robert Ménard, a Riporterek Határok Nélkül szervezet társalapítója fiatal korában anarchista és trockista eszmék hatása alá került, amelyekből fokozatosan kiábrándult, majd Mitterrand elnökké választása után végleg hátat fordított a baloldalnak, és a nemzeti jobboldal mellett kötött ki. Azóta is aktívan részt vesz a Talpra, Franciaország (Débout La France) jobboldali párt munkájában. Ménard ma a dél-francia Béziers város polgármestere, végül nem vett részt az ominózus toulouse-i konferencián. François Bousquet közismert nemzeti érzelmű, jobboldali újságíró, aki idén januárban a Présent nevű katolikus-nemzeti érzelmű lap közönség díját kapta meg „Bátorság, avagy a kulturális gerillaharc kézikönyve" című esszékötetéért.]
Bock-Côté-nak feltűnt, hogy
a toulouse-i agresszív támadás szinte egyáltalán nem kapott médiavisszhangot, pedig a politikai és újságírói elit folyamatosan aggódik a megválasztott politikusok, képviselők biztonságáért.
Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szélsőbalos mozgalmárok által végrehajtott akció nem zavarta a Köztársaság őreit, akik ezúttal
úgy döntöttek, hogy elhallgatják az esetet,
indítja értekezését az egyik legjobb, francia nyelven író kanadai filozófus-szociológus.
„Sőt, amikor a hírről egyáltalán beszámoltak, azt egészen különös módon tették. Bizonyos médiumokban az »antifasiszták« és a »szélsőjobboldal« közötti erőszakos incidensekről beszéltek, mintha két felfegyverzett banda támadta volna meg a konferenciát és az azt biztosító őrző-védőket... A támadás igazi okozóját és a felelősség kérdését elmaszatolják, de azt is mondhatnánk, hogy letagadják" - világít rá Bock-Côté arra, hogyan járt el a médiumok egy része ebben az ügyben.
A konferenciának helyet adó rendezvényterem vezetői sem az erőszakos tettet végrehajtó barbárok, hanem a konferencia tartalma ellen tiltakoztak nyilvánosan. A nemzeti identitás és a bevándorlás kérdése a domináns (baloldali) ideológia szerint elfogadhatatlannak minősül.
Azaz, nem az erőszakos cselekmény, hanem a konferencián elhangzott beszédek okoztak szerintük zavart.
De ezen valójában nincs is mit meglepődni, ugyanis amikor az erőszak a baloldal által populistának tartott politikusok, a hivatalos, baloldali vonaltól eltérő gondolkodók, esetleg egy katolikus zarándokokat szállító busz vagy egy jobboldali könyvesbolt ellen irányul, az soha nem vált ki általános felháborodást.
Értjük az üzenetet: gyomorforgató gondolataik miatt az áldozatok megérdemlik rossz sorsukat
- teszi hozzá gúnyosan a filozófus.
„Bizonyossággal állíthatjuk, hogy az ideológiai rosszhiszeműség a demencia modernkori formája" idézi Bock-Côté Ionesco-t, az abszurd dráma egyik megteremtőjét. Mert itt valami ilyesféléről van szó.
Ha őszinték akarnánk lenni,
el kellene ismernünk, hogy a nyugati társadalmakban már mindennapossá vált erőszakhullámot egy feljövőben levő szélsőbal gerjeszti, amely csalárd módon antifasiszta köpenyben jelenik meg.
Bock-Côté megdöbbentőnek tartja, hogy ezt soha nem kérdőjelezik meg, pedig „pontosan tudjuk, hogy a mai »antifasizmus« min is alapul valójában".
„A fasizmusnak egy olyan őrült módon történő kiterjesztéséről van szó, amely annak történelmi realitásával ellentétben minden olyan ellenállást magában foglal a balliberális ideológia értelmezésében, amely szembefordul a sokszínűségi társadalmak »vívmányaival«, legyen szó a multikultiról, a migrációról, vagy akár az LMBTQ+ jogokról" - mondja a kanadai filozófus.
Leegyszerűsítve:
az, aki ezeket az eszméket védi, antifasiszta, aki ellenük van, az egyszerűen fasiszta, ezért vele szemben bármi megengedett.
Az új típusú antifasiszta mozgalom, különösen annak militarista változata, mondja Bock-Côté, valójában az igazi antifasizmusnak egy párhuzamos valóságba ágyazott paródiája. Normalizálja és legitimmé teszi a nihilizmust, amelynek politikai játszóteret is kínál. Azok, akiknek unalmas a demokrácia, unalmukat olcsó hősi szerepre válthatják, miközben az erőszak az autentikusság szimbólumává vált.
Azok pedig, akik radikalizmusra vágynak, elég, ha felhúznak egy álarcot, „illegalitásba vonulnak" miközben vezetőik maguk mögött tudhatják egy olyan hatalom jó szándékát, amelynek egyáltalán nem sietős az erőszakos cselekmények elítélése.
Valójában pedig közönséges, szervezett bandákban, rohamosztagokban harcoló gengszterekről van szó.
Miután sikerült a legmarginálisabb csoportokat ideológiailag túlfűtötté tenni, a szélsőbal, amelynek pszichológiája maga a polgárháború, különösen érdekelt a feszültség folyamatos fenntartásában.
Jól látható, ahogy ez a szélsőbaloldali mozgalom a nagy tüntetéseken mindent megtesz a társadalmi ellentmondások radikalizációja érdekében és azért, hogy „leleplezze" a liberális demokrácia „fasizálódását".
Tagjai, képviselői megfertőzik a politikai életet, és
számos társadalmi csoportot taszítanak az erőszak irányába, az így feltüzelt, zombiszerű tömeg pedig a „forradalom" oldalára áll.
Nem lenne szabad, hogy a nyugati demokráciák bedőljenek egy ilyen blöffnek, amely a történelem anakronisztikus újraértelmezésén alapul, azon tehát, hogy a fasizmust és az antifasizmust egyaránt megfosztja eredeti jellegétől és céljaitól.
A nyugati liberális demokráciára nem a populistának bélyegzett politikusok jelentik a veszélyt,
hiszen ők elfogadják a politikai élet játékszabályait, azt, hogy a választásokon nyernek vagy veszítenek, a pluralizmus keretei között működnek, hanem az ideológiai szinten megmérgezett erőszakos mozgalmárok, akik megzavarják a hétköznapokat, mérgezik a társadalmat, vagy erőszakot alkalmaznak azokkal szemben, akiknek szerintük „rossz az ízlése" vagy egyáltalán: ellent mernek mondani.
Bock-Côté úgy látja, hogy
a mostani antifasizmus valójában nem egyéb, mint a fasizmus folytatása más eszközökkel.
