A „hollós” remete

Január 15-én a thébai holló „mennyei" kenyerén élő Remete Szent Pált, a világegyház első keresztény remetéjét, a „minden remeték Fejedelmét, Atyját és Mesterét", a Magyar Pálos Rend névadóját ünnepli a keresztény világ.

A Kr. u. 228 körül Thébában született, első név szerint ismert remetéről, Thébai Pál életéről későbbi remetetársától, Szent Antaltól, s neki köszönhetően Szent Athanáz és Szent Jeromos írásai által tud a világ. Pál gazdag thébai családban született, ám a hatalmas vagyon, a görög és az egyiptomi irodalmi képzettség, valamint a keresztényi hit, amelyet szüleitől örökölt, nem a fizikai jólétet, hanem az üldöztetést, a nélkülözést, végül a maradéktalanul Istennek szentelt misztikus életet, a beavatottság legmagasabb fokát hozta el számára.

A tizenhat évesen magára maradt ifjút ugyanis saját pénzéhes sógora jelentette fel a 249-ben kitört Decius-féle keresztényüldözéskor. Pál látva a keresztények megkínzatását, megtörését, s hitük megtagadását, inkább a Vörös-tenger melléki, alsó-thébai zord és kíméletlen, magányos és titokzatos sivatagot választotta új otthonává, amely végül eszményi rejtekhelynek bizonyult a számára...

Hollófészkek rejtekén...

Az egyiptomi pusztaságban kanyargós út vezet a mai utazó számára oda, ahová Pál a Krisztus utáni harmadik században menekült. Az egykori remetebarlang körül ma egy sok történelmi hányattatást, rombolást, majd újjáépítést megélt kolostor áll. P. Joachim Dembicki lengyel pálos szerzetes elmondásából tudni, hogy a sivatag közepén „a Qualialah hegység északi oldalának a legkanyargósabb útja vezet Thébai Szent Pál kolostorához.

A kolostor – amelynek helyén Remete Pál élt egykoron – puszta, sziklás, növényektől megfosztott, szigorú, de ugyanakkor imádságra, egyedüllétre és egészen Isten felé fordulásra szólító területen fekszik. És éppen ezt a barlangot választotta ki a gazdag fiatalember, Pál, hogy a teljes Istenhez tartozásról tegyen tanúságot..."

A pálos rend címere Forrás: Origo

Ahogyan a lengyel Páter beszámolója mondja, a misztikus környezeten túl: „Nem kevésbé bűvöltek el rendünk pátriárkájának életéről és haláláról beszélő emlékek és ereklyék: a barlang..., a vízforrás, amelyből a szent merített, vagy a kis pálmaoázis a kolostor kertjében... S a – ma ott élő – szerzetesek beszélnek hollókról is, amelyek gyakran megjelennek, mert a környező sziklás helyen fészkelnek."

A Szent Jeromos által írt legendából tudjuk, hogy a thébai sivatag kőszikláinak réseiben máig ott fészkelő hollók vitték Pálnak a csőrükben a mindennapi éltető kenyeret, a napi fél cipót, s hogy a kis forrás körüli datolyapálmafák leveléből font ruházat védte törékeny testét a kíméletlen sivatagi időjárástól.

Két remete, egy cipó és a „holló"...

Remete Szent Pál életéről nyilvánvalóan keveset tudni, de amit a szemtanú szenttől, Remete Antaltól tudunk, azt Szent Athanáz püspök, majd Szent Jeromos írta le a jövendő számára. A szintén magasztos életű sivatagi remete, a későbbi Remete Szent Antal égi szózatot hallott, amely arra figyelmeztette, hogy nem ő a legidősebb remete a pusztában, hanem Pál. Az akkor kilencvenéves Antal felkerekedett, s többnapi vándorlás után megtalálta a száztizenhárom éves Pált a barlangjában.

Egymásra találásukban nagy öröm közepette közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, imádkoztak, s aznap a holló nem egy fél cipót, hanem egy egészet hozott a két Istenhez tartozó szentéletű remetének. Az imádságos éjszaka után Pál arra kérte Antalt, hozza el számára Szent Athanáz püspök köpenyét, mert közeleg a rendelt idő, s szeretné, ha abban temetnék el. Antal útnak indult, s a szent püspök köpenyével a kezében a visszafelé vezető úton ismét látomása volt. Látta, ahogyan Pál lelkét angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe...

Carlo Dolci - Saint Paul the Hermit. Forrás: Origo

Mire visszaért a sivatagban rejtőző barlanghoz, a misztikus mester testét térdepelve, kezeit az ég felé kitárt karokkal, halva találta. A szent testet – ahogy azt Pál kérte tőle – Athanáz püspök palástjába burkolta. A pálmalevélből font páli ruhát megtartotta, hogy eztán a legnagyobb ünnepeken élete végéig ezt hordhassa. Majd a szent testet abba a mélyedésbe temette, amelyet két váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki a földből...

„Minden remeték Fejedelme és Mestere..."

Remete Szent Antal tanítványai, az első szerzetesek nagy becsben őrizték Pál emlékét, és nagy kegyelettel zarándokoltak el az első remetének szentként tisztelt barlangjához és egyben sírjához, hogy engedelmességi fogadalmat tegyenek előtte. Pál életszentségének és romlatlan testének hamar híre ment az akkori keresztény világban. 494-ben Gelasius pápa szentté is avatta az egyiptomi keresztények ősét. Hatszáz évvel később, Emánuel kostantinápolyi császár 1169-ben elhatározta, hogy a szent testet a császári székvárosba viteti és a Szűzanya-tiszteletnek szentelt Megcsodált Szűz Mária kolostorába helyezteti. Ám a fejereklyét IV. Károly német-római császár Prágába vitette.

Időközben a Szent Pál sírjánál történő különleges gyógyulásoknak híre ment szerte Európában, s ahogyan Szent Jeromos írja: „Az úr megtestesülésének 1240-ik esztendejében, IX. Gergely pápasága idején... az előkelő Jacobus Lorenzo velencei polgár... elérte, hogy okleveles óvadék alatt... szerfelett óhajtott kívánságával... Szent Pál ereklyéit neki adják." Így került a magyarországi tatárjárás idején Európába, Velencébe Szent Pál ereklyéje.

Mária országának „hollósai"...

Abban az időben, amikor a szent remete romlatlan teste Európába tért, Mária országának, a Magyar Királyságnak a maradékai a tatárdúlás romjaiból kaparták ki az országot. A „második honalapító" IV. Béla királysága idején, 1246-ban az esztergomi kanonok, Özséb remeteségbe vonult, hogy imádsággal, magánnyal és vezekléssel mindinkább közel kerülve Istenéhez imádkozzék a magyar feltámadásért. Ám látomásban részesült: szélvihar támadt, mint a történelmi pünkösdkor, ám a fák nem mozdultak, s lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek.

Boldog Özséb Forrás: Origo

Megfejtetve e látomást rájött, hogy neki kell összegyűjtenie a Pilisben és a Mecsekben szétszórt jámbor remetéket. S így épített a Pilis szívében a Szent Kereszt tiszteletére monostort és egy templomot. Az új rend védőszentjévé - a nehéz politikai helyzetben nem véletlenül nem egy római keresztény szentet, hanem - az ősi egyiptomi, azaz kopt keresztények remetéjét, a „remeték Atyját", Szent Pált választotta, s címerükbe a pálmafát, a két oroszlánt és a hollót festette.

A fehér „hollósok"

„Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis."

Avagy: "Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani." Él ma is a pálosok szívében a régen „beégett" ősi igazság, mert a ma „remetéi", „magányos" pálosai elsősorban nem magukért, hanem a nemzetért, a hazáért imádkoznak és vezekelnek. Ehhez pedig a példát védőszentjüktől, a 90 évet magányban élő, első remete Szent Páltól veszik, hogy az ima vezesse el őket a legmélyebb istenismeretre, s az Úr legtökéletesebb szolgálatára. A rend életében máig központi helyen áll az Istenanya kultusza, Mária tisztelete, amelynek kifejezéseképpen fehér ruhát hordanak, rózsafűzért imádkoznak, kiemelt buzgósággal ülik meg a Mária-ünnepeket és tartják meg a szombati böjtöt. Monostoraik többsége hegyek, barlangok, erdők övezte magyar szent helyeken, szépséges Mária-kegyhelyeken épült fel.

A „hollós" remete útja Magyarországra...

A magyar középkori történelmet az egykori pálosok bátor férfiassága, spirituális ereje, imádságos lelkülete és vezérlő szellemisége hosszú évszázadokon át keresztül-kasul áthatotta. Így volt ez I. (Nagy) Lajos királynak, az európai történelem egyik legfényesebb uralkodójának életében is, akinek története mélyen összefonódik a pálosokéval. Nagy Lajos, aki több kolostort is épített a „legkedvesebbjeinek", nemcsak a „Mi Máriánk" tiszteletére alapította meg a márianosztrai kolostort, ahol minden nagyböjtöt a pálos atyákkal együtt töltött, hanem fogadalmat is tett számukra. Az 1342-ben trónra lépett lovagkirály számára Lukács perjel, a márianosztrai kolostor rendfőnöke megjövendölte, hogy háborút nyer a velenceiekkel szemben, s megszerzi szeretett pálosainak a szent ereklyéket is. „Ó, legyőzhetetlen fejedelem, erősen bízok az Úrban, mert imád kétségkívül meghallgatást nyer, és fogadalmi ajándékodat, amit kívánsz, megszerzed"- mondja a fehér barát.

Diego Velazquuez - Szent Pál és Szent Antal találkozása. Forrás: Origo

1381. október 4. éjjelén e fogadalom valósággá is vált, mert Velencéből átszállították előbb Budára, a királyi kápolnába, majd onnan a budaszetlőrinci monostorba, a pálos rend főmonostorába, hogy pár nappal később, november 14-én, fényes körmenettel ünnepeljék a hollós remete romlatlan testének Magyarországra érkezését. Másfél évszázad múltán, II. Lajos király uralkodása alatt, 1523. május 25-én pedig a Prágában, majd Karlstein várában őrzött fejereklyét Budaszentlőrincre szállították, hogy a fejet és a testet méltó módon összeilleszthessék. Négy év telt csak el, hogy a pálos atyák által oly nagy becsben tartott, féltve őrzött kincsét a török elől először Nyitra vármegyébe, az elefánti kolostorba, majd Trencsén várába menekítsék. A török Budaszentlőrincre érve, miután a kolostort feldúlta, annak kincseit, „Hollós" Mátyás Corvináival egyetemben elrabolta, s a spirituális szentélyt felgyújtotta, ám nem állt meg félúton, hanem követve a „hollós remete" útját, Trencsén ostromával hamuvá égette.

Az égi holló

Eleink még ismerték, sőt értették az idő járásának és az ég rajzolatjának összefüggő titkát. Hitték, élték, s tudták, hogy minden tudás az égre van felrajzolva, s e rajzolat szimbólumainak, a jellel írott képeknek rendelt ideje, ereje, üzenete, s amint azt a neve is mondja, jelentése van. A mitikus holló sem egy a véletlen jelek sorában.

A világ nagy ókori népeinek a mitológiájában a skandináv Odin istenen, az ír Morrigan istennőn, az amerikai északnyugati és északi indián törzsek hírvivő hollóján, a nyugati eszkimók hollós világteremtőjén, az antik görögök Athéné istennőjén és Apollónján, az ókor nagy ázsiai népeinek hollós Társteremtőjén, a kínaiak Naphollóján, a zsidók Illésén, s a keresztények Szent Pálján, Szent Antalán, Szent Benedekén és Noé hollójának történetén keresztül e mitikus madáralak át meg átszövi az emberiség mitológiáját. Ám a magyar legendárium hollója is ugyanoda vezet bennünket a csillagos égen át, magához a Teremtőhöz. Mert Isten a hollót mint csillagképet az égre helyezte, s eleink hitében onnan üzent, s üzen ma is a halandó lélek számára. A hét ragyogó csillagból álló Holló csillagképet a régiek a Teremtés hetességéhez, a Teremtés hét napjához, magához a Teremtés isteni erőihez, az isteni eledellel való lelki és szellemi tápláláshoz kapcsolták.

Mert e párban élő, kitartó, gyönyörű röptű fekete Holló a születés, a halál és az újjászületés, a misztikus alakváltozás, az isteni eledellel való táplálás és az isteni üzenetet közvetítő hírvivés téren és időn kívül helyezkedő szimbolikus madara.

A tűz, amit hoz, a táplálék, amit ad, az üzenet, amit szállít, Istentől ered. Összeköti az ember földi világát Isten Fényességével. A Holló csillagkép, amely az úgynevezett Égi Egyenlítőn, az Equatoron, a mitologikus Alsó és Felső világok között helyezkedik el, egyetlen jelentést hordoz: összeköti az anyagba zárt lélek kötöttségekkel teli földi világát a Lélek szabadságát hozó fenséges isteni világával...

Wieber Orsolya, a csizio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő nőiség című könyv írója