Egyre nagyobb a magának diplomát hazudó román egészségügyi miniszter botránya

Vlad Voiculescu
Vald Voiculescu, volt román egészségügyi miniszter.
Vágólapra másolva!
Hazugságok sorozatába keveredik Vlad Voiculescu román egészségügyi miniszter, a Momentum román testvérpártjának, az USR-PLUS-nak a politikusa. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a politikusnak semmilyen egyetemi végzettséget igazoló diplomája nincs. Voiculescu a koronavírusos betegeket kezelő, bukaresti Matei Balș járványtani kórházban történt, 16 halálos áldozattal járó tűzeset miatti politikai felelősséget sem hajlandó vállalni. Már több alkalommal is kijelentette, hogy nem fog lemondani, az egyre nagyobb botrányok ellenére sem.
Vágólapra másolva!

Vlad Voiculescu egy héten át nem volt hajlandó reagálni a diplomabotrányra, de kedd este – telefonon keresztül – megtette ezt a Realitatea Plus hírtelevíziónak adott interjújában. A műsorban szerepelt a botrányt kirobbantó criticii.ro portál egyik újságírója is.

(Az előzményekről az Origo itt írt részletesen.)

Vlad Voiculescu Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A miniszter a hírtelevíziónak azt állította, hogy a diplomája a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemről (Wirtschaftsuniversität Wien-WU) származik, amit elismert a felsőoktatásbeli diplomák romániai honosításával foglalkozó intézmény, a Centrului Național de Recunoaștere și Echivalare a Diplomelor (CNRED) is, ez utóbbi által kiadott igazolásban pedig az áll, hogy az osztrák mesteri oklevélről kiállított hitelesített változat magában foglalja a mesteri (MSc) mellett az alapképzés (BSc) elvégzéséről szóló igazolást is.

Azt mondta Voiculescu, hogy a criticii.ro által közzétett dokumentum a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem által kiállított, csak egy egyéves tehetséges kelet-európai fiataloknak szóló képzésről kiállított igazolás, amiből neki több is van, hiszen számos ilyen programban vett részt. Emellett ő

a bécsi egyetemen elvégzett egy közgazdasági képzést

(Master of Business Administration-MBA), ami mesterinek felel meg Romániában.

Hozzátette:

a képzést 2001-ben kezdte el, de mivel voltak elmaradt vizsgái, ezért megszakította azt, így csak 2011-ben fejezte be az egyetemi tanulmányait, a román hatóságok pedig 2016-ban ismerték el a diplomáját.

Érdekes, hogy pont abban az évben ismerték el a diplomáját, amikor a szélsőjobboldali múltú, magyarellenes Dacian Cioloș akkori „technokratának" mondott kormányában kinevezték Voiculescut egészségügyi miniszterré.

A politikus a Realitatea Plus műsorában elmondta, hogy a tanulmányairól dokumentumokat fog közzétenni a Facebook-oldalán. Ez aznap este meg is történt, csakhogy

az egyik dokumentum éppen azonos azzal, amit a critii.ro nyilvánosságra hozott, és amiről Voiculescu néhány órával korábban még azt állította, hogy ez valójában egy egyéves tehetséges kelet-európai fiataloknak szóló képzésről kiállított igazolás...

Egy másik dokumentumot is csatolt, amely a felsőoktatásbeli diplomák romániai honosításával foglalkozó intézmény, a CNRED igazolása. Ebben az áll, hogy a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen 2011-ben befejezett képzés megfelel a romániai mesteri követelményeknek, ugyanakkor igazolja, hogy a mesteri fokozat magában foglalja az alapképzést is.

A román nyelvű elismervényről azonban hiányzik a pecsét, márpedig anélkül Romániában semmi sem számít hivatalos dokumentumnak. Az „igazolásról" hiányzik még egy aláírás is.

Az állítólagos alapképzéséről szóló diplomáját Voiculescu továbbra sem kívánja nyilvánosságra hozni, így arról semmit nem tudhatunk meg, azt sem, hogy mikor, hol és milyen szakon végezte. A műsorban viszont hangsúlyozta, hogy

a diplomabotránya miatt nem kíván lemondani az egészségügyi miniszteri tisztségéről.

A criticii.ro a honlapján közzétette a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem egy igazi mesterképzéséről szóló diplomáját (Master of Business Administration-MBA) ez azonban még csak nem is hasonlít arra, ami a Momentum román testvérpártjának a politikusa mutatott be.

Erre az új fejleményre Voiculescu eddig nem reagált.

A portál még az első tényfeltáró cikke megírásakor megkérdezte a bécsi egyetem egyik tanárát, Gerhard Speckbachert a témáról, aki azt mondta, hogy

Az egyetemi tanár – aki Voiculescu képzéséért is felelős volt – közölte, a politikus a „Meisterklasse Osteuropa (High-Potentials 1-jähriges Programm der Wirtschaftsuniversität Wien und BA)" nevű programban vett részt, ez nem mesterképzés, hanem csak egy egyéves képzés, Vloiculescu pedig ezt végezte el és kapott róla igazolást (Diplomstudium Betriebswirtschaft).

GERHARD SPECKBACHER NEM TUD ARRÓL, HOGY A KÉSŐBBIEKBEN A POLITIKUS SZERZETT VOLNA DIPLOMÁT AZ EGYETEMEN.

Hozzáfűzte: Ausztriában keményen küzdenek az ellen, hogy bárki is hamis diplomával mutatkozzon, az pedig

elszomorítja, hogy valaki, aki nem mond igazat a tanulmányairól, ilyen magas tisztséget tölthet be Romániában.

Voiculescu ugyanis a vélhetően hamis diplomájával már másodszorra lett Románia egészségügyi minisztere, ráadásul most egy világjárvány idején.

Ahogy azt az Origo is megírta, 2021. január 29-én tűz ütött ki a bukaresti Matei Balș járványtani kórház koronavírusos betegeket kezelő egyik kórtermében, amely szerencsétlenség

HALÁLOS ÁLDOZATAINAK A SZÁMA MÁRA 16-RA EMELKEDETT.

Az ügyben jelenleg ügyészségi vizsgálat folyik,

A KÖZVÉLEMÉNY ÉS AZ ELLENZÉK RÉSZÉRŐL PEDIG SOKAN KÖVETELTÉK AZ ÚJABB TRAGÉDIA MIATT VOICULESCU LEMONDÁSÁT, DE Ő ERRE NEM HAJLANDÓ.

A Momentum román testvérpárjának politikusa a távozása helyett lemondásra kényszerítette az orvos végzettségű egészségügyi államtitkárát, Horațiu Moldovant, és az ő helyére kinevezte a teológiai, illetve angol nyelv és irodalomtanári képesítéssel rendelkező, 42 éves Monica Emanuela Althamert.

Althamer kinevezése is botrányt váltott ki,

mivel mindössze annyi tapasztalata van az egészségügyben, hogy korábban két, rákkal diagnosztizált betegeket segítő egyesületnek volt a tanácsadója, ezt megelőzően pedig tanárként tevékenykedett egy temesvári középiskolában.

A Momentum román testvérpártjának politikusát ezek mellett hozzá nem értéssel is vádolják, az ellenzék pedig folyamatosan követeli a lemondását.

Fennáll annak a veszélye, hogy a Voiculescu-ügy miatt kormányválság robban ki, hiszen már Florin Cîțu (Nemzeti Liberális Párt-PNL) miniszterelnök is egyre gyakrabban illeti őt komoly kritikákkal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!