Volt idő, amikor az Egyesült Államok számára Kanada jelentette a legnagyobb fenyegetést. Az 1812-es angol-amerikai háborúban például Kanadából indultak azok a brit csapatok, amelyek végül két évvel később Washingtonban kifosztották és felgyújtották a Fehér Házat.
A washingtoni fiaskó után James Madison elnök úgy döntött, megerősíti a Champlain-tó környékét, amely az angolok első számú inváziós útvonala volt. Egy erődöt terveztek a tó partjára, ami megakadályozza majd a további betöréseket.
Az erődnek 10 méter magas falakat terveztek, és 125 ágyúval akarták felszerelni. Az építkezés 1816-ban, a háború lezárása után kezdődött, és két éven át jól is haladtak a munkálatok. Ekkor azonban a földmérők rájöttek, hogy
a Kanada ellen tervezett amerikai erődöt véletlenül Kanadában építik
– épp annak az országnak a területén, amely ellen védekezni akartak. A határvonal ugyanis egy mérfölddel arrébb húzódott.
Az amerikaiak azonnal abbahagyták az építkezést. Az erőd megkapta a Baklövés gúnynevet, a helyiek pedig elkezdték széthordani a köveket. Egészen 1842-ig ez volt a helyzet, amikor egy brit-amerikai szerződésben a határvonalat áthelyezték, hogy az erőd ne Kanadában legyen. Ekkor újraindult a projekt, és a Baklövés-erődből Montgomery-erőd (Fort Montgomery) lett. Az épület ma magánkézben van.
A 160 négyzetkilométer területű Liechtenstein Ausztria és Svájc között fekszik, a Rajna völgyében. A miniállamban a leveleket sokáig a svájci posta vitte ki lichtensteini címekre, és hadserege sincs, ezért Svájc látja el a védelmét. Lichtenstein egy szuverén állam, de annyira kicsi, hogy még az is megtámadja és megszállja, aki nem akarja.
Ebben élen jár a legfőbb védelmezője, a svájci hadsereg. Egy svájci tüzérségi gyakorlaton 1968-ban
véletlenül átlőttek a határon és egy lövedék az egyetlen lichtensteini síparadicsomban, Malbunban csapódott be.
Hogy a svájciaknak valóban szükségük van a tüzérség eredményességének fejlesztésére, jelzi, hogy azzal a lövéssel egy étterem teraszának néhány székét sikerült megsemmisíteni. Sebesült nem volt.
1976-ban 75 svájci katona rosszul értelmezte a térképet, és véletlenül bemasírozott Iradug lichtensteini faluba. A helyiek itallal kínálták az agresszorokat.
1985-ben, egy téli svájci hadgyakorlat idején légvédelmi rakéták estek liechtensteini területre és felgyújtottak egy erdőt. Az incidens hetekig tartó diplomáciai vitát okozott, mert az erdő természetvédelmi területen volt. Svájc végül kártérítést fizetett.
1992-ben a svájci hadsereg megfigyelőpontot állított fel Triesenbergben. Az akciót vezető svájci tisztek figyelmét elkerülte, hogy a település nem Svájcban van. A berni kormány bocsánatot kért Lichtensteintől, a megfigyelőállást lebontották.
Az utolsó svájci invázió 2002-ben történt, amikor 171 svájci katona eltévedt egy éjszakai kiképzési gyakorlaton,
és 2 kilométerre behatolt Lichtenstein területére. Amikor rájöttek a tévedésre, az egység gyorsan visszafordult. Lichtensteinben senki nem vette észre az esetet. Másnap a svájci külügyminisztériumtól tudták meg, hogy ismét agresszió áldozatai lettek. Az eltévedt svájci század parancsnoka így magyarázta az incidenst: „nagyon sötét volt."
Az angolok 1704-ben kaparintották meg Gibraltárt, a Szikla 1830 óta brit koronagyarmat. A második világháborúban Hitler mindent elkövetett, hogy Spanyolországot a tengelyhatalmak oldalán bevonja a harcokba, de Franco semleges maradt, sőt, elnézte az angolok jelenlétét az Ibériai-félszigeten.
A gibraltáriak 1967-ben népszavazáson döntöttek arról, hogy az Egyesült Királyság polgárai maradnak. A brit kormányok ugyanakkor ügyelnek arra, hogy ne provokálják a spanyolokat, mert Madrid ma is vitatja a terület hovatartozását. Így a gibraltári hadgyakorlatokon fokozattan figyelnek arra, nehogy svájci mintára baklövést kövessenek el.
De a jó szándék, úgy látszik, kevés, ha a katonákról van szó. 2002-ben, egy februári hétvége reggelén
La Linea spanyol városka lakói arra ébredtek, hogy a tengerpartjuk homokjában 30 brit tengerészgyalogos fekszik, géppuskával, aknavetővel,
a part közelében pedig egy brit partraszálló motoros cirkál. A tengerészgyalogosok hajnalban rohamozták meg a partot, egy, a brit haderő képességeit bemutató, a sajtónak szóló hadgyakorlaton. A katonák arra számítottak, hogy a területet kézben tartó „védők" vaklőszerrel lövöldöznek majd rájuk, mire a „támadók" bizonyítják, hogy a tengerészgyalogság mindig győz, elfoglalja a partszakaszt, és vége, lehet fotózkodni, illetve sört inni a tábori kantinban.
A védők tüze helyett döbbent spanyol halászok várták a katonákat. Nemsokára két álmos spanyol rendőr is érkezett, akik elmondták a parancsnoknak, hogy nem Gibraltárban vannak. „Az ilyen tévedés elég furcsa" – kommentálta az esetet később a helyi rendőrség szóvivője.
Az angolok csalódottan felkászálódtak a homokból, beszálltak a motorosba, és elhajóztak, megkeresni a valódi Gibraltárt. A La Linea-i közvélemény szerint ez nem lehetett nehéz, mert az ember könnyen felismer egy 425 méter magas sziklát.
A brit védelmi minisztérium kínosnak nevezte az ügyet, de nem feddték meg a vétkeseket, mert mint egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú brit diplomata mondta, „mindenki tanult az esetből."
2020 májusában, a koronavírus járvány első hulláma idején a lengyel kormány a hadsereget is bevonta a helyzet kezelésébe. A sziléziai lengyel-cseh határszakaszon is a katonák segítették a határőröket, de kissé túlteljesítették a feladatot.
Így esett, hogy Ivo Dokoupil cseh mérnök, aki épp ellenőrizni szerette volna egy kis kápolna felújítási munkálatait Pelhřimovy városkánál, a legnagyobb megdöbbenésére
egy lengyel úttorlaszba futott bele – a cseh oldalon.
„Egy idegen ország katonája, a mellén gépfegyverrel, idegen nyelven utasított a saját országomban, hogy mit tehetek és mit nem. Szürreális élmény volt" – mondta Dokoupil.
A lengyel megszállást egy helyi újság fotósa dokumentálta. Az inváziós erő tagjai a cseh rendőröktől tudták meg, hogy megszállták Csehországot, mire gyorsan lebontották az úttorlaszt, és visszavonultak a saját országukba. Prágában nem tekintették „ellenséges szándékúnak" az incidenst.