Abazovic az utóbbi tíz évben a szervezett bűnözésre mért legnagyobb csapásként méltatta,
hogy őrizetbe vették Slobodan Kascelant, az úgynevezett Kavac-klán feltételezett vezetőjét.
A kormányfő helyettese nem osztott meg több információt, arra hivatkozva, hogy a rendőrségi művelet még folyamatban van.
A vijesti.me hírportál hatósági forrásokból úgy tudja, hogy az 58 éves Kascelan mellett őrizetbe vették a drogbáró testőreit és hat másik gyanúsítottat is. A
hírportál szerint őket a többi között gyilkosságok kitervelésével és végrehajtásával gyanúsítják.
A kölcsönös leszámolások a rivális Kavac- és Skaljari-klánok között (a bűnszervezetek Kotor megyei kistelepülésekről kapták a nevüket) 2014-ben kezdődtek, amikor az egyik banda ellopott másiktól 200 kilogramm kokaint, és elrejtette a spanyolországi Valenciában, ahol hamarosan elkövették az első gyilkosságokat is.
A két klán a Latin-Amerikából kiinduló kokaincsempészet feletti ellenőrzés miatt vetélkedik egymással.
A leszámolások később kiterjedtek Szerbiára, majd fokozatosan több másik európai országra, így Boszniára, Görögországra és Olaszországra is. 2018 decemberében például lelőttek egy 31 éves férfit Bécs belvárosában, kísérőjét pedig súlyosan megsebesítették. A két áldozat állítólag a Kavac-klán tagja volt.
A belgrádi Bűnügyi és Korrupciós Jelentéstételi Hálózat (KRIK) nevű jogvédő szervezet szerint a kölcsönös leszámolásokban 2020 májusáig legalább 41 embert gyilkoltak meg.
Kascelan az utóbbi években két merényletet is túlélt.
2019-ben uzsorás szerződések kötésének gyanúja miatt egyszer már őrizetbe is vették, de félmillió euró óvadék ellenében szabadlábra került családja jóvoltából.
A tavaly decemberben hivatalba lépett - Zdravko Krivokapic miniszterelnök vezette - jobbközép kormány a bűnözés felszámolását ígérte.
Azt ígértük, hogy Montenegrót nem fogja a maffia uralni, és teljesítjük ezt az ígéretünket
- hangsúlyozta Abazovic.