Lezuhant egy katonai szállítógép a Fülöp-szigeteken, sok a halott

Vágólapra másolva!
Legkevesebb 45 halálos áldozattal járó baleset ért egy C-130 típusú katonai szállító repülőgépet vasárnap a Fülöp-szigeteken - közölték hivatalosan.
Vágólapra másolva!

A Fülöp-szigeteki légierő gépét leszállás közben érte a baj egy repülőtérnél, a fővárostól ezer kilométerrel délre, Jolo szigeten. A gép 92 emberrel a fedélzetén

elvétethette a leszállópályát, a talajnak ütközött és kigyulladt.

A gép főleg újonc katonákat szállított.

Legkevesebb negyven embert már ki tudtak menteni a roncsok közül, és félő, hogy az áldozatok száma sokkal több lesz. A mentés folyik.

Friss:

Eddig legalább 45 halálos áldozata a van a C-130 típusú katonai szállító repülőgép-balesetnek.

Mintegy ötven embert már ki tudtak menteni a roncsok közül. Mindannyian megsérültek, és félő, hogy az áldozatok száma még több lesz, mert

5 katona sorsa még nem ismert.

Egy katonai parancsnok szerint néhányan kiugrottak a gépből, mielőtt az földnek csapódott. A halálos áldozatok közül kettő - civilek - a földön tartózkodott, amikor a gép lezuhant. További négy civil sérült meg a földön.

A baleset pontos okát egyelőre nem tudják

A hadsereg azt közölte, hogy nem támadás érte a gépet, a tűz már a földnek csapódás után keletkezett.

A támadás lehetősége azért merült fel, mert az ország déli részén a hadsereg ellen gerillaháborút folytatnak iszlamista lázadók.

A szóban forgó Lockheed C-130-as gép az egyike volt annak a kettőnek, amelyet a Fülöp-szigetek az amerikai légierőtől kapott az idén a két ország katonai együttműködése keretében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!