Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
De Klerk 1989-től 1997-ig vezette az országot az apartheid alatt irányító Nemzeti Pártot. 1989-től 1994-ig volt a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, majd 1996-ig, már
Nelson Mandela elnöksége alatt az alelnöki posztot töltötte be.
Az alapítvány márciusban tudatta, hogy a korábbi államfő rákbetegségben szenved; mezoteliómát diagnosztizáltak nála, amely ritka és nehezen diagnosztizálható megbetegedés, és a tüdő körüli szöveteket érinti.
Frederik Willem de Klerk 1936. március 18-án született Johannesburgban, szegregációs politikai nézeteket valló afrikáner családban. Egyetemi tanulmányait befejezve 1958-ban jogi diplomát szerzett, majd ügyvédi irodát nyitott, polgári és üzleti ügyekkel foglalkozott. Tizennégy évvel később, 1972-ben lépett a politikai színtérre, a kormányzó, az apartheid, az intézményesített faji elkülönítés politikáját hirdető Nemzeti Párt (NP) színeiben bejutott a parlamentbe. Később kormányzati, miniszteri tisztségeket vállalt. 1982-ben megválasztották a Nemzeti Párt Transvaal tartományi vezetőjévé, 1985-ben a háromkamarássá alakított, de továbbra is a fehér kisebbség uralmát biztosító parlamentben a gyakorlati döntéseket hozó kamara elnöke lett.
A Nemzeti Párton belül hagyományosan az általa vezetett transvaali szárny volt a legkonzervatívabb, közoktatási miniszterként
de Klerk maga is az egyetemi szegregáció fenntartását támogatta.
Ezek után meglepetésként hatott, amikor az 1980-as évek végén a kormányzó párton belül a faji elkülönítés fenntarthatatlanságát felismerő, fokozatos reformokat meghirdető csoport élére állt.
Amikor 1989 februárjában Pieter Willem Botha elnök agyvérzést kapott és lemondott, utóda a Nemzeti Párt és az ország élén is de Klerk lett, az államfői széket 1989. szeptember 20-án "gyors és mélyreható" reformok ígéretével foglalta el.
Az új elnököt pártján belül támadták, a fekete többség képviselői pedig megkérdőjelezték szándékait. Ennek ellenére 1990. február 2-án parlamenti beszédében sorsfordító változásokat jelentett be. Közölte, hogy legalizálják az 1960-ban betiltott, az apartheid ellen harcoló Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC), és feltétel nélkül szabadon bocsátják a párt 1962 óta börtönben lévő vezetőjét, Nelson Mandelát.
Az apartheid békés felszámolásának folyamatában 1991-ben visszavonták az 1936-os földtörvényt, amely kizárólagos fehér tulajdonná nyilvánította az ország területének 87 százalékát, és az 1950-es, a népesség kötelező faji besorolását elrendelő törvényt. De Klerk 1992-ben a fehér választók körében kiírt referendumon közel 70 százalékos támogatottságot kapott a reformfolyamat folytatásához, az új alkotmány tárgyalásos kidolgozásához.
Az elnök 1992 októberében először kért bocsánatot az apartheid által okozott szenvedésért.
A demokratikus átmenetről tárgyaló ANC és a kormány képviselői közös politikai akarattal, de eltérő elképzelésekkel ültek tárgyalóasztalhoz, és lépésről lépésre haladva jutottak el előbb a jövendő állam alkotmányos berendezkedése egyik pilléreként a föderális állam elvének elfogadásához, majd az első szabad választások kiírásához, amelyen a lakosság háromnegyedét kitevő feketék is élhettek szavazati jogukkal. A választás az ANC győzelmével zárult, az új parlament első döntésével májusban Nelson Mandelát választotta meg államfőnek.
De Klerk két éven át segítette utódja munkáját alelnökként, majd 1997-ben lemondott pártja vezetéséről is, és visszavonult a politikától.
