Az igazságügyi miniszter szerint miután Magyarország több, mint 590 milliárd forintot fordított saját nemzeti költségvetéséből határvédelemre, itt az idő, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság kifizesse hazánknak ezt az összeget.
A magyar határkerítés ugyanis egész Európát védi.
Varga Judit kifejtette, hogy
Míg 2015-ben fekete bárányok voltunk és sorra indították ellenünk a kötelezettségszegési eljárásokat, mára Görögország, Spanyolország, Bulgária, Szlovénia, Észtország, Litvánia, Lettország és Lengyelország is fizikai határzárat építettek és építenek.
A tárcavezető szerint, Magyarország már évekkel ezelőtt megállította az azóta sem szűnő migrációt, de a Joe Biden-vezette tragikus amerikai kivonulás után, Afganisztánból újabb tömegek indulhatnak meg Európa felé. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy
Mi továbbra is készek vagyunk biztosítani az Unió belső biztonságát. Most azonban Brüsszelen a sor, hogy kivegye a részét határvédelmi intézkedéseinkből azzal, hogy megtéríti ennek költségeit.