Egy nap alatt két életet is megmentett az amerikai 11 éves fiú

Vágólapra másolva!
Egy 11 éves oklahomai kisfiú megmentette osztálytársa életét, majd a tűzből is kimentett egy mozgáskorlátozott nőt - írja a wctv.tv.
Vágólapra másolva!

A 11 éves Davyon Johnson december 9-én Heimlich-műfogás segítségével meg mentette fuldokló osztálytárasa életét. A gyerek egy vizes palack kupakját nyelte véletlenül félre.

Még ugyan azon a napon Davyon észrevett egy kigyulladt házat. Odaszaladt, ekkor vette észre, hogy egy nő járókerettel próbál menekülni.

- mesélte a fiú.

A Muskogee-i rendőrség és a Muskogee megyei seriff hivatal is elismerte a fiú hősiességét, és

tiszteletbeli rendőrtisztnek, és tiszteletbeli seriff helyettesnek nevezték ki.

Latricia Dawkins iskola igazgatónő duplán hősnek és kedves léleknek nevezte Davyont. Azt mondta, hogy ez az elismerés jobb emberrel nem is történhetett volna.

„Mindig is jelezte, hogy EMT (sürgősségi egészségügyi technikus) szeretne lenni. Szóval, ezt a vágyat tettekre kell váltania" – mondta a lapnak az igazgatónő.

Davyon azt mondja, hogy a Heimlich-műfogást a YouTube-on tanulta meg, és arra bátorít másokat is, hogy tanulják meg.

– mondta a fiú.

LaToya Johnson, Davyon anyja azt mondta, hogy büszke a fiára, de nem lepődött meg azon, amit tett. Azt mondja, hogy a bátyja, Davyon nagybátyja is sürgősségi egészségügyi technikus.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!