Mutatjuk az egyedi karácsonyfát, amely miatt a bűnbanda tagjai 89 év börtönt kaptak
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/l8hNcPld3MF7z-Y2KpCGvixYX4p4KWbcTtQNqHTTmcQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljMzJhNmZmNWNjYTQyMWE5YjM5MzIzYzAxMTQ3Nzk1.webp)
A rendőrök elmondták, hogy a bizonyítékul szolgáló fotót egy Martin Porcellinevű férfi telefonjában találták, közel egy évnyi nyomozás után. Mint kiderült, a férfi egy Merseyside-ban tevékenykedő, drogkereskedő bűnbanda tagja volt, melynek a napokban további nyolc tagját is bíróság elé állították.
Így összesen
kilenc bűnszervezeti tagot ítéltek el decembec 23-án, akik együtt több, mint 89 év letöltendő börtönt kaptak.
A vádlottak közül
négyen a darkwebet is használták, hogy elrejtsék piszkos ügyeiket. A férfiak először panaszt tettek a gyanúsítás ellen, ám a bíróság egyértelműen bűnösnek nyilvánította őket.
A másik öt elkövető önként tett beismerő vallomást.
A nyomozás során a rendőrök összesen
több, mint 282.500 fontot, fegyvereket, lőszert, és több, mint 1,3 millió forint értékű kábítószert foglaltak le.
A rendőrök információi szerint
a bűnbanda összesen 11 tagból állt, így annak két tagját még keresik
- írja a DailyStar.