Szijjártó Péter: Radikálisan változtatni kell az EU afrikai és közel-keleti politikáján

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. december 21. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a V4+Törökország külügyminiszteri találkozó után tartott sajtótájékztatón a Puskás Arénában 2021. ddecember 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Radikálisan változtatni kell az Európai Unió afrikai és közel-keleti politikáján, máskülönben a közösség teljesen el fog jelentéktelenedni ezen térségekben és további biztonsági kockázatok fognak kialakulni- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, a Külügyminiszterek Tanácsülésének alkalmával.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető abszolút sikertelennek nevezte az elmúlt évek intézkedéseit ezen a téren és hangsúlyozta, hogy az EU politikájának hármas célt kell szolgálnia:

illetve segítséget kell nyújtani a két országnak abban, hogy ne legyenek a jövőben migrációs tranzitállamok - áll a minisztérium közleményében.

Szijjártó Péter szerint ez három feladatot ró a közösségre. Először is,

segíteni kell Törökországot abban, hogy minél több szíriai hazatérhessen onnan,

ugyanis ha újabb bevándorlási hullámok érik az országot, akkor nehezen lesz tartható a 2016-ban kötött megállapodás a migránsok feltartóztatásáról.

Emellett

Brüsszelnek a migrációs hullámok inspirálása helyett biztonsági, gazdasági és egészségügyi fejlesztési programokat kellene végrehajtania a Közel-Keleten és Afrikában.

Továbbá támogatnia kellene az afrikai országokat a déli határaik védelmében - mondta.
"Ha erre az Európai Unió nem képes, ha folytatjuk az elmúlt évek Közel-Kelet- és Afrika-politikáját, akkor az EU-ra további biztonsági kockázatok leselkednek" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy egy-egy ennek ellentmondó kommunikációs panel ellenére, az Európai Bizottság továbbra is migrációpárti politikát folytat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!