Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Jelentős összegről beszélünk: az EP-s politikusok irodabérlésre fordítható juttatására soktízmillió eurót fizet az EU, s a költségelszámolás kikényszeríthetetlennek tűnik.
A probléma végül peres útra terelődött, ugyanis még 2015-ben egy képviselői közpénzköltésekre irányuló adatigénylő megkeresést utasított vissza az EP, majd az ügy a luxembourgi székhelyű uniós bíróság elé került. 2018. szeptember 25-én pedig az Európai Törvényszék kimondta:
az Európai Parlament nem köteles nyilvánosságra hozni, hogy tagjai hogyan költik el az összesen évi 100 millió eurót meghaladó költségtérítéseket. A költések átláthatósága így nem megkövetelhető.
Az elmúlt évek során számos botrányos eset került felszínre, és ezeket a sajtó, a közvélemény igyekezett mindig feltárni, bár néha késéssel, jelentős lemaradással. Ernst Strasser volt osztrák európai parlamenti képviselőt a Politico brüsszeli lap beszámolója alapján 2013-ban három év börtönbüntetésre ítélték, miután a bíróság megállapította, hogy törvénymódosítást ajánlott fel az Európai Parlamentben egy olyan vállalkozás nevében, amely hajlandó volt évente 100 000 eurót fizetni neki.
Ekkor vált sokak számára nyilvánvalóvá, hogy egyes képviselők – jól gyaníthatóan ebből a forrásból – saját maguktól vagy a pártjuktól bérlik az irodájukat, s többen nem is voltak hajlandóak elárulni, mire fordítják az általános költségtérítésüket.
Ilyen volt a belga Gerolf Annemans EP-képviselő esete is, aki havi 3 700 eurót fizetett bérleti díjként két brüsszeli irodája után, ám nem kívánta elárulni az irodák pontos címeit és semmilyen lényegi részletet az ügyről. A finn Hannu Takkula Oulu régióban kezdett el bérelni irodát, amely Maryia Gabriel nevű asszisztense (Bulgária korábbi európai biztosi jelöltje) tulajdonában állt. Az EP-képviselőnő a pártja által irányított szófiai önkormányzat tulajdonában levő lakás bérletére a 700 eurós piaci árnál jóval kevesebbet, összesen havi 200 eurót fizetett.
Többen is szerepelnek a korrupt képviselők közül az Open Society Foundations belső adatbázisából származó kiadványban, amely a 751 EP-képviselőből 226-ot sorol fel, vagyis az anyag szerint Soros Györgynek több „megbízható szövetségese" volt és van a brüsszeli parlamentben.
Szintén a Politico tárta fel, hogy az előző ciklusig évtizedeken át EP képviselői pozíciót betöltő Elmar Brok látogatói csoportoktól gyűjtötte be brüsszeli irodájának kifizetéseit, és legalább 18 000 eurót szivárogtatott le magának. Brokot más pénzügyi megállapodások is megvizsgálták. Évekig a Bertelsmann német médiaóriásnál töltött be olyan pozíciót, amely több mint havi 5000 eurót hozott havi EP-képviselői fizetésén felül. A lap szerint Soros egy másik szövetségese is gyanús ügyletbe keveredett, ennek keretében Guy Verhofstadt 420 000 eurós mellékbevételét jelölték meg aggályosként.
Botrányt kavart a közvéleményben az is, hogy néhány éve kiderült: nyolc német EP-képviselő (köztük Manfred Weber, aki 2014 óta a Néppárt frakcióvezetője) a saját tulajdonában levő ingatlanban bérlik irodájukat. Továbbá napvilágra került az a tény is, hogy Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) befolyásos politikusa (2012 és 2017 között az EP elnöke, és a párt 2017-es kancellárjelöltje) korábban az EP elnökeként – hatáskörén jóval túllépve – támogatta saját bizalmasait az EP-elnöki kabinetje tagjainak pénzügyi „felfelé buktatását" jelentő áthelyezésekkel. Ezek az ügyek nagyon megtépázták az Európai Parlament tekintélyét.
Bár a korai esetek hatására, 2016 áprilisában az Európai Parlament a GEA-ra vonatkozó teljes átláthatóság bevezetését indítványozta,
2018-ban végül a képviselők mégis leszavazták a javasolt konkrét lépéseket.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) viszont rögtön bejelentette, hogy vizsgálni fogják a bérleti díjat saját maguknak fizető EP-képviselők ügyét.
Az első vizsgálat során megállapították, hogy 2014 és 2019 között az érintett EP-képviselők és a vizsgálatban érintett tagországi párt delegációjának munkatársai több mint 640 ezer eurós hozzájárulást fizettek a nemzeti központnak. Az OLAF azt is megállapította, hogy a kifizetések nem spontán módon történtek, hanem a fél által kifejezetten az európai parlamenti küldöttség számára jóváhagyott pénzügyi chartában meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítése érdekében.
Az OLAF ezért azt javasolta, hogy az Európai Parlament vezessen be hatékony szankciókat annak érdekében, hogy a jövőben fel tudjon lépni az EP költségvetési szabályainak megsértőivel szemben, és a Parlament tegye lehetővé az OLAF-vizsgálat során megállapított esedékes összegek behajtását.
Az OLAF a második vizsgálat során megállapította, hogy 2014–2019 között egyes EP-képviselők egyenként havi 3-4000 eurót fizettek pártjuknak, összesen több mint 540 ezer eurót az egész ciklus alatt. Ezek a kifizetések pedig sértik az EP szabályait, de az OLAF azt is hozzátette, hogy a szabályozás elégtelen ahhoz, hogy az ilyen szabálytalanságokat szankcionálni vagy a pénzt visszakövetelni lehessen. A vizsgálat feltárta azt is, hogy a nemzeti párt EP-s asszisztenseket kért fel saját működéséhez. Bár nem találtak bizonyítékot arra, hogy az adott képviselők erre kényszerítették volna munkatársaikat, mégis gondoskodni igyekeztek arról, hogy a parlamenti asszisztenseiket magasabb besorolási fokozatba és magasabb fizetésbe sorolják be, ez pedig lehetővé tette a tagországi pártok számára történő anyagi hozzájárulást.
A vizsgálatokat 2020 elején zárták le, és a szabályozás változatlansága okán nem járt érdemi következményekkel.
Az uniós intézmények megbecsültsége és hosszú távú jövője szempontjából sem lényegtelen kérdés, hogy mit tud kezdeni az EP a saját pénzügyi átláthatóság problémájával. Az ugyanis a hitelesség elengedhetetlen eleme lenne, hogy az európai polgárok által megválasztott – tehát mégiscsak népképviseleti elven alapuló – Európai Parlament jó hatékonysági fokkal meg tudja-e előzni a költségvetési visszaéléseket a saját intézményén belül, illetve hogy az esetleges szabályszegések elkövetőit el tudja-e számoltatni.
Az EP-s politikusok általános költségtérítésének átláthatósága üvegzseb helyett mindmáig egy homályos, katedrál üveghez hasonlítható, amelyen keresztül semmi sem látható abból, hogy ezek a képviselők miként gazdálkodnak az európai polgárok adófizetői pénzéből származó havi rendszeres juttatásokkal.
Az adatkéréseket az Európai Parlament elutasítja – a rendszer bevédi a sajátjait, a költségtérítések felhasználásának ellenőrzését segítő adatok, dokumentumok, pl. hotelszámlák és más iratok megismerése gyakorlatilag lehetetlen, minden az adott képviselő hozzáállásán múlik, az pedig sokszor hasonló, mint az intézményrendszer viszonyulása ehhez a kérdéshez. Mindez hosszabb távon az Európai Unió intézményeibe vetett hitet, a közösség tekintélyét is meggyengítheti és alááshatja.
