Brutális vihar Németországban, ketten meghaltak siklóernyőzés közben

siklóernyő
2638465 06/04/2015 Paraglider flights at the international paragliding center in the village of Oludeniz, Turkey. Alexei Danichev/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
A németországi rendőrség szerint két francia állampolgár meghalt, miután motoros siklóernyőjüket egy erős széllökés elkapta és lezuhantak egy mezőn - számolt be az ABC News.
Vágólapra másolva!

A siklóernyősök, egy férfi és egy nő, csütörtökön szálltak fel egy ballenstedti repülőtérről, Berlintől mintegy 175 kilométerre délnyugatra,

hiába figyelmeztették őket az időjárás hirtelen és drasztikus megváltozására és szeszélyességére

- közölte a hatóság.

Röviddel a figyelmeztetés után egy nagyobb széllökés érte a siklóernyősöket, aminek következtében mintegy 40 méteres magasságból a mezőre zuhantak.

A jelenleg az ország területein tomboló vihar már eddig is jelentős károkat okozott, fákat döntött ki - ezek pedig vasúti sínekre és az utakra dőltek, hatalmas kihívás elé állítva a közlekedőket.

A hatóságok további erős viharokra figyelmeztettek Németország nagy részén, pénteken egyes területeken akár tornádók is kialakulhatnak.

A meteorológusok szerint az ország egyes részein heves esőzések és jégeső várható, de akár 130 kilométer/órás szélvihar is kialakulhat.

A nyugati Köln városában az iskolák már dél előtt bezártak, hogy a diákoknak legyen idejük biztonságban hazajutni, mielőtt a viharok lecsapnak.

Címlapi képünk illusztráció!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!