Másfél hónappal a köztársasági elnöki választások után 48.7 millió francia ismét szavaz és 6293 jelölt közül választhatja ki azt, aki képviselni fogja majd érdekeit a francia nemzetgyűlésben. A június 12-én és 19-én esedékes törvényhozási választások tétje óriási, a kétfordulós rendszerben ugyanis most választják meg a francia „parlament”, a Nemzetgyűlés (Assemblée Nationale) 577 tagját. Csak egyéni listák vannak, azaz helyi szinten, az úgynevezett egyéni körzetekben dől el minden, nincs országos lista.
Ezért is lehetséges, hogy az országos politika és az elnökválasztás eredményétől függetlenül nem az éppen elnökséget adó politikai erők érnek el többséget a törvényhozási választásokon, ami miatt a köztársasági elnök arra kényszerülhet, hogy saját pártcsaládja helyett egy ellenzéki politikust kérjen fel arra, hogy kormányt alakítson.
Ilyen, úgynevezett „társbérletben” történő kormányzásra („co-habitation”) már több ízben is sor került Franciaország 1945 utáni történelmében, elemzők szerint ez teljes mértékben most sem zárható ki. François Mitterrand szocialista köztársasági elnöknek 1986 és 1988 között a jobboldali Jacques Chirac miniszterelnökkel, 1993 és 1995 között a szintén ellenzéki Édouard Balladur miniszterelnökkel kellett együtt kormányoznia. Végül pedig Jacques Chirac immár köztársasági elnökként a szocialista Lionel Jospin miniszterelnök kormányával dolgozott együtt.
A szélsőbaloldal (ön)jelölt miniszterelnök-jelöltje, Jean-Luc Mélenchon szerint „ő lesz Macron következő miniszterelnöke”, így, ha ez a forgatókönyv következik be, akkor egy (várhatóan rendkívül nehéz) „társbérletről” beszélhetünk majd Franciaországban.
Emmanuel Macron ugyan majdnem 17%-os előnnyel nyert a Nemzeti Tömörülés elnökével, Marine Le Pen-nel szemben a köztársasági elnöki választásokon, de ez az eredmény semmiképpen nem nevezhető egyértelműnek vagy meggyőzőnek.
Macron győzelméhez alapvetően az járult hozzá, hogy a jobboldal szavazói bázisa Éric Zemmour világhírű esszéíró és Reconquête! („Visszahódítás”) nevű pártjának színrelépésével erősen megosztottá vált, a hagyományos, mérsékelten jobboldali, Macronnal már korábban is többé-kevésbé szövetséget kötött „Republikánusok” (LR) pedig súlyos kudarcot szenvedtek áprilisban (még a kampányhoz felhasznált pénzek megtérítésére jogosító 5%-os küszöböt sem érték el), a lényegében koalíciós partner szocialisták pedig 1.75%-kal fennállásuk óta leggyengébb eredményüket produkálták, és teljesen megsemmisültek.
A köztársasági elnöki választások első fordulójában a 3. helyen befutó és így kieső kommunista-marxista, bevándorláspárti Jean-Luc Mélenchon főként migráns hátterű és szélsőbaloldali hívei a második fordulóban pedig tömegesen szavaztak át Macronra, hozzásegítve ezzel a győzelemhez.
A közvéleménykutató intézetek rekord nagyságú távolmaradást jósolnak a vasárnap esedékes törvényhatósági választások első fordulójában. Az Odoxa-Backbone intézet „Le Figaro”-nak készített felmérése alapján 1958 óta a legalacsonyabb, 46%-os részvétel várható, és a megkérdezetteknek csak 29%-a mondja azt, hogy egyáltalán „érdeklődik" a választások iránt, ráadásul ez az arány két hét alatt négy, 2017-hez képest pedig nyolc százalékpontot esett.
Az Ipsos Sopra intézet legfrissebb mérése 51-55% közé teszi a távolmaradók arányát. Ahogy a Le Figaro pénteki vezércikke érzékeltette,
a franciákat nagy valószínűséggel jobban érdekli, hogy tényleg Zidane lesz-e a PSG edzője, mint, hogy melyik formáció szerez többséget a törvényhatósági választásokon.
A 2022-es törvényhozási választások a szélsőbaloldal soha nem látott mértékű mobilizációját hozták. Jean-Luc Mélenchon, aki 21.95%-kal a 3. lett a köztársasági elnökválasztás első fordulójában és így ki is esett, mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne a 2. helyezett Marine Le Pen nyerje meg a második fordulót.
Szavazóit arra szólította fel, hogy Marine Le Pen ellen szavazzanak a második körben, ezzel gyakorlatilag az ultraliberális Macron, akárcsak 2017-ben, a szélsőbaloldal és a migránsok összefogásának köszönhetően is nyerte meg a választásokat Le Pen előtt.
Most azonban teljesen más a helyzet, és nagyon úgy tűnik, hogy Mélenchon-t nem csak a győzni akarás, hanem a revansvágy is fűti Macron ellen. Májusban létrehozta a Nupes nevű, gigantikus, baloldali választási koalíciót („Nouvelle Union populaire écologique et sociale” - „A populista ökológia és szociális ügyek új uniója") összesen 15, a legkülönbözőbb platformokon álló szélsőbaloldali, kommunista, zöldpárti, szocialista, liberális stb. formáció összefogásával. A választási koalíció élén a Mélenchon alapította „Engedetlen Franciaország” (La France Insoumise) mozgalom áll.
A Nupes-nek mind az 577 választókerületben sikerült jelöltet állítani, Mélenchon május 13-án Marseille-ben meghirdette az egyesített baloldal programját és jelentkezett a miniszterelnöki tisztségre is. „Ezt a kampányt esélyesként kezdjük meg” - mondta azt sugallva, hogy megkezdődött az elnökválasztás visszavágója, amelyben egyetlen politikai szereplővel, Emmanuel Macronnal került szembe. „A harmadik forduló, Köztársasági Elnök úr, igenis létezik!” „Mi fogunk győzni és miniszterelnök leszek” - üzente Macronnak.
A Le Figaro értékelése szerint ez a veszély valóban reális fenyegetést jelent Macron számára, bár ehhez Mélenchon-nak 289 képviselői helyet kellene megszereznie.
Mélenchon a köztársasági elnöki választások második fordulója óta folyamatosan járja az országot, sajátos dinamikát adva ezzel a választásoknak. Népszerűsíti a Nupes nem kevesebb mint 650 intézkedést tartalmazó programját, amely lefedi szinte az összes társadalmi problémát - természetesen rengeteg demagógiával (nyugdíjak, zöld-átmenet, minimálbér, munkahelyteremtés, közigazgatás korszerűsítése stb.). Érdemben valahogy a migráció és a párhuzamos társadalom problémája kimaradt...
A programot több mint 170 közgazdász, köztük olyan divatos, ultraliberális, populista közgazdászok is támogatják, mint pl. Thomas Piketty vagy felesége, a szélsőbaloldali értékeket valló Julia Cagé.
Mélenchon közben aktuálpolitikai kérdésekre is reagált, így például simán „legyilkosozta” a francia rendőrséget, miután egy rendőrjárőr megölt két olyan bűnözőt, akik kocsival akarták elütni az intézkedő rendőrt, egy másik esetben pedig tüzet nyitottak egy igazoltatás elől menekülő, de feléjük rohanó kocsira és egy utas meghalt. (Franciaországban minden 30. percben ellenszegülnek egy rendőri intézkedésnek.)
Azaz, a szélsőbal ellensége nem a bűnözők, hanem a rendőrség.
Mélenchon bejelentette, hogy ha kormányfő lesz, akkor „a pincétől a padlásig” átszervezi a rendőrséget, ezt pedig úgy kell érteni, hogy
lényegében szét fogja verni az amúgy is egyre gyengébb, intézkedési jogkörében már erősen korlátozott, tekintélyt vesztett francia rendvédelmet, eleget téve ezzel a szélsőbaloldali anarchista csoportok és a baloldali iszlám kívánalmainak.
A „Les Valeurs Actuelles (VA)” szerint Mélenchon-nak az a választása, hogy nyíltan rendőrellenes retorikát alkalmaz, stratégiai döntés eredménye volt, a kommunista pártvezér így tudja ugyanis szavazói bázisát még inkább optimalizálni.
A „Paris Match” információi szerint Mélenchon mániákusan fél egy esetleges merénylettől, ezért, mintha csak egy kolumbiai drogbáróról beszélnénk, 30 fős belsős bizalmi emberekből álló magánrendőrség vigyázza minden lépését és további 300 önkéntes felügyeli a terepet, amelyen éppen jár. Legújabban pedig külön pánikszoba kialakítását rendelte el.
Bár korábban rendőrségellenes hangulat uralkodott - abszurd módon - a hatalmon levő Macron politikai tanácsadói körében is, a választások közeledtével igyekeznek a lakosságnak fontos dolgokkal foglalkozni, mint amilyen pl. a közbiztonság. A gazdasági kérdések mellett ez a törvényhozási választások másik fontos tematikai eleme.
A franciák 70%-a ugyanis támogatja a rendőrség munkáját és a közbiztonság már az elnökválasztásnak is fontos témája volt, hiányát (leginkább) a jobboldalról kérték számon Macronon.
Ezért aztán Macron jelenlegi miniszterelnöke, az egykori szocialista politikusnő, Élisabeth Borne a „France Bleu” rádió műsorában „nagyon megdöbbentőnek és felháborítónak" nevezte Mélenchon megjegyzéseit és megvédte a rendőrséget.
De Macron is támadásba lendült az elmúlt napokban, és egyre több, Mélenchon elleni szlogennel él, ami egyáltalán nem szokás a francia politikai életben. Az éppen megválasztott köztársasági elnök közvetlenül ugyanis ritkán szokott részt venni a törvényhatósági választások kampányában, leginkább csak akkor, „ha nagy a baj”.
Macron, ahogy elemzők látják „megijedt”, tanácsadói pedig „pánikolnak” Mélenchon egyre növekvő népszerűségétől. Így aztán köztársasági elnökként kisgyerekekkel szállt vitába, hogy miért kell őt megválasztani és nem Mélenchon-t, (most) megvédte a rendőrséget, és arra kérte a franciákat, hogy erős többséget biztosítsanak számára, hogy saját elképzelései szerint tudjon kormányozni. Sőt, kommunikációs stábja újabb ötlettel állt elő, bejelentették, hogy a jövő héten Macron Romániába és Moldovába utazik, ahol francia katonákat látogat meg, sőt, esetleg találkozik az ukrán elnökkel is Kijevben. Ezt könnyebb szervezni, mint a közbiztonságot, kétségtelenül.
A Macron-közeli OpinionWay-Kéa Partners közvéleménykutató szerint Mélenchon most épp leszálló ágban van, de 25%-kal továbbra is Macron koalíciójának közelében maradt (akit 28%-ra mértek), ezzel is ösztönözni próbálják Macron szavazói bázisát. A 3%-os különbség egyébként éppen a hibahatár. Közben Macron nyomására az LREM jogutódjaként létrejött „Renaissance” nevű párt mellé csatlakozott a François Bayrou-féle MoDem és Macron egykori miniszterelnökének, Éduard Philippe-nek „Horizons” nevű pártja is, létrehozva ezáltal az „Ensemble” („Együtt”) választási formációt, amelynek célja, hogy Macron megnyerje a választásokat, és ha nem is tud abszolút többséget szerezni, legalább egyszerű többsége legyen és akkor koalíciós partnereivel képes legyen kormányozni.
Relatíve visszafogott, „diszkrét” kampányt folytat Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés, alapvetően két nagy kérdéskör mentén. Az első a Stade de France-ban elkövetett migránstámadás és rendőri felkészületlenség következtében kialakult általános bizalomvesztés (erről a világsajtót is bejárt, sokáig a köztudatban maradó botrányról az Origo itt és itt is írt), és ehhez szorosan kapcsolódva a közbiztonság hiánya. A másik fontos témájuk az eltörlés kultúráját gyakorló, a fehér heteroszexuális férfiakat gyűlölő Pap Ndiaye oktatási miniszterré történő kinevezése és az ennek kapcsán kialakult súlyos gond és identitáskérdés.
Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés ideiglenes elnöke, aki legutóbb Budapesten a CPAC konferencián adott elő és többek között a magyar közbiztonságot és politikai berendezkedést méltatta Dél-Franciaországban, Marine Le Pen (aki egyébként ismét megméretteti magát Pas-de-Calais egyik választókerületében) pedig északon kampányolt az elmúlt napokban. Céljuk nem a nemzetgyűlési többség megszerzése, hanem egy nemzetgyűlési csoport (frakció) létrehozása (a jelenlegi szabályok szerint 15 képviselőre van szükség egy csoport létrehozásához), ahogy Marine Le Pen fogalmazott a Le Figaro-nak, „legalább 60 képviselői helyet céloztunk meg”.
A Nemzeti Tömörülés helyzetét nem könnyíti meg, hogy több választókerületben is Éric Zemmour pártjának („Reconquête!) jelöltjét kell legyőzniük, akinek szintén sikerült 550 jelöltet kiállítani. Ráadásul Zemmour szintén elindul a törvényhatósági választásokon Var megye 4. választókörzetében, ahol a Nemzeti Tömörülés, a Macron féle LREM és Mélenchon jelöltjével kell megküzdenie.
Az Ifop közvéleménykutató-intézet május 22-i felmérése szerint Zemmour-nak van esélye a második fordulóba kerülni, de ott veszíteni fog Macron jelöltjével szemben. (A francia törvényhatósági választások szabályai meglehetősen speciálisak, ugyanis a két legtöbb szavazatot szerző jelöltön kívül azok a jelöltek is tovább juthatnak a második fordulóba, akik a választási nyilvántartásban szereplő választók legalább 12,5%-ának szavazatát megszerzik.)
Elemzők szerint sajnálatos tény, hogy a két nagy, nemzeti alapokon politizáló jobboldali párt nem tudott megegyezni egy közösen követendő stratégiában, és nem tudták létrehozni a Zemmour által javasolt „nemzeti blokkot”, azaz nem indítani egymás ellen jelölteket és mindenütt támogatni a másik jelöltjét, ha arra van szükség. A szélsőbaloldalnak ezt sikerült elérnie. A mérsékelt jobboldal (Republikánusok -LR) a köztársasági elnökválasztások során elszenvedett vereséget követően sem tért magához, az Ipsos főigazgatója, Brice Teinturier szerint ugyan jobban szerepelhetnek, mint az elnökválasztáson, de 11% körül várható eredményükkel kevesebb képviselőjük lesz a nemzetgyűlésben, mint jelenleg, és ez ismét bukásnak számít.
De a médiumokban is sokkal jobban „fekszik” a 15, szélsőbaloldali, anarchista, kommunista és szocialista platformból álló „dupla-szivárványkoalíció” és annak vezetője Mélenchon, erre utal Marine Le Pen friss Twitter-bejegyzése is, amelyben Mélenchon-t a média sztárjának nevezi és
felhívja a figyelmet arra a jelenségre, hogy a médiumok szerkesztőségeiben túlnyomó többségben vannak a Mélenchon szimpatizánsok, ezért óriási a médiafölénye a jobboldallal szemben. Még az ultraliberális Macronnal szemben is.
Az Ifop-Fiducial intézet legfrissebb elemzése szerint Macron politikai tábora 270-305 helyet szerezhet meg (azaz abszolút, kormányzóképes többséget is elérhetnek), a baloldali választási konglomerátum, a Nupes 180-210 közötti helyet érhet el, de nem szerezhet abszolút többséget, a Republikánusok (LR) 40-55, a Marine Le Pen féle Nemzeti Tömörülés pedig 15-35 képviselővel juthat be a Nemzetgyűlésbe.