Ahogy arról korábban már beszámoltunk, történelmileg rekordalacsony részvétel mellett, minimális különbséggel végül Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója nyerte meg a nemzetgyűlési választások első fordulóját Franciaországban múlt vasárnap. (Részletes elemzésünk itt olvasható.) Macron pártszövetsége a szavazatok 25,75%-át, a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon szövetsége, a NUPES pedig 25,66%-át kapta meg.
A Marine Le Pen vezette nemzeti jobboldali Nemzeti Tömörülés 18,9 százalékot, a konzervatív Köztársaságiak (hagyományos jobboldal) 10,4 százalékot értek el, míg a radikális jobboldali Éric Zemmour „Visszahódítás” elnevezésű pártját a szavazók 4,2 százaléka támogatta. Jól látszik az arányokból, hogy
a szélsőbaloldal előretöréséhez és megerősödéséhez Macron rendkívül gyenge, ultraliberális, gyakran nemzetellenes kormányzása mellett a jobboldali összefogás hiánya is hozzájárult,
bár Éric Zemmour világhírű esszéíró, a „Visszahódítás” nevű párt vezetője egységre és összefogásra szólította fel a jobboldali pártokat, és felhívta a figyelmet a kommunista előretörés veszélyére. Zemmour-nak igaza lett.
A két forduló közötti egy hét lényegében azzal telt, hogy míg a kommunista, marxista elveket valló, bevándorláspárti, iszlámbarát, antiszemita Mélenchon folyamatosan kampányolt, nyilatkozott, minden fronton támadott, Macron elnök, ahogy Mélenchon (egyébként találóan) fogalmazott, „miután a hajója a vasárnapi első fordulóban elsüllyedt”, repülőre szállt és Románia, valamint Moldova érintésével Kijevbe utazott.
Ez az út az elemzők többsége szerint úgy kellett Macronnak, mint egy falat kenyér. Többek között erre utal Pascal Perrineau, az egyik legismertebb francia egyetem, a Sciences Po emeritus professzora az RFI rádiónak adott interjújában. Perrineau professzor szerint
az első forduló előtt sem Macron, sem tanácsadói nem találták meg kampányuk központi témáját.
Míg az első fordulót megelőző hetekben a legerősebb nemzeti jobboldali párt, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés meglehetősen diszkrét, ám mégis hatékony kampányt folytatott, a kampányba Mélenchon és radikális, szélsőbaloldali pártja hozta a dinamikát. Macron és stábja kullogott az események mögött, tüzet oltott, amikor tudott, de nem tudta elvenni az irányítást attól a Mélenchontól, aki ráadásul a teljes baloldali összefogást is megvalósította. Ezért aztán Macron a külpolitikai vonalra váltott át, ahol a francia közjogi berendezkedésben az elnöknek szinte egyeduralma van.
Ahogy több politikai elemző is értékeli,
Macron rendkívül intenzív PR- és médiakampány, fotózási ceremóniák keretében magára öltötte „az orosz-ukrán konfliktus megoldójának”, „Európa erős emberének” szerepét.
Zemmour szerint „Macron a hadvezér szerepébe öltözött, miközben sem nem vezér, sem nem vezet háborút”, és még több fegyvert és támogatást ígért Zelenszkijnek, akit szó szerint is keblére ölelt (igaz, az ukrán elnök „kifordult” Macron öleléséből), és ezzel szinte mindenütt a világon címlapra került.
Érdemes megfigyelni a francia sajtó figyelmének alakulását ezekben a vasárnapi választások szempontjából kulcsfontosságú napokban. Macron Romániába érkezésétől fogva átvette a vezető híreket, elemzéseket, az ukrán elnökkel való találkozója után pedig már egyértelműen uralta a francia sajtót.
Ráadásul hollywoodi szappanopera-forgatókönyvbe illően adagolták Macron külpolitikai „bravúrját” és ukrajnai látogatását, elindulásakor ugyanis még csak lebegtették, hogy „akár Zelenszkij elnökkel is találkozhat Macron”, vagy „még nem biztos, hogy Ukrajnába is elutazik az elnök”. Ezekkel a kommunikációs panelekkel operált a macroni propagandagépezet, miközben persze előre tudták, hogy az utazás célja valójában Kijev, és nem a romániai, moldovai találkozók.
Azaz Macron belpolitikai hasznot szerzett a háborúból.
Már elindulása előtt harcias üzenetet küldött Mélenchon részére az Orly repülőtér kifutópályáján rögtönzött sajtótájékoztatóján, és felszólította a nemzetet, hogy fogjanak össze Mélenchon (és a nemzeti alapokon politizáló Marine Le Pen) ellen, és biztosítsák számára az abszolút többséget a nemzetgyűlésben.
Julien Bayou, a francia (szélsőbaloldali) zöld párt (EELV) vezetője szerint egy „idegösszeomlás előtt álló, lázálomban élő elnököt láthattak” a franciák ezen a sajtótájékoztatón, akin ráadásul még a „pánik is úrrá lett”. Ráadásul, és ez nemcsak a zöld párti vezetőnek, hanem több jobboldali politikusnak, elemzőnek is feltűnt, Macron lényegében a köztársaság halálát vizionálta arra az esetre, ha nem a koalíciója szerezne többséget, hanem Mélenchon. (Amire Mélenchon bevándorláspárti, az iszlám terjedésének veszélyesen kedvező programját ismerve jó esélyek is lennének egyébként).
A fedélzeten eluralkodott a pánik, és még mindig semmi kötelezettségvállalás a francia emberek irányába, semmi a nyugdíjasoknak vagy a bérből és fizetésből élőknek”
- írta Twitter-fiókján Mélenchon egyik fő szövetségese, a Francia Kommunista Párt főtitkára, Fabien Roussel.
Miközben Mélenchon az első fordulóban távolmaradók mellett („lefasisztázva” ugyan, de) nyíltan felszólította Marine Le Pen híveit is, hogy szavazzanak rá, Macron elsősorban a távol maradókra koncentrált. Egy biztos, a két egymással szembekerülő jelölt közül Macronnak van nagyobb esélye a távol maradók megszólítására, az elemzések többsége azt mondja, hogy a szélsőbaloldalnak elfogytak a tartalékai, és aki velük szimpatizál, az már szavazott, a jobboldalról pedig nem fognak átszavazni rájuk.
És közben továbbra is jön fel Marine Le Pen és pártja, a Nemzeti Tömörülés a mérésekben, aki, ahogy Jérôme Fourquet, közismert politikai esszéíró, elemző, az Ifop intézet igazgatója fogalmazott,
„sajátos dinamikát" indított el a Nemzeti Tömörülés oldalán, és 5,5%-os növekedést mutat a 2017-es választásokhoz képest.
A cikk a következő oldalon folytatódik.