11 napig egy fagyasztóládában hánykolódott az óceánon egy brazil halász

fagyasztóláda, óceán, halász, hajótörés
Vágólapra másolva!
Egy halász csodával határos módon életben maradt, miután 11 napig egy fagyasztóládában húzta meg magát az óceán közepén. Se étel, se víz nem volt nála - írja a Metro.
Vágólapra másolva!

A 44 éves Romualdo Macedo Rodrigues július végén az észak-brazíliai amapai Oiapoque-ból indult el egy 7 méter hosszú csónakkal Ilet la Mere-re, mert Francia Guyana partjainál szeretett volna halat fogni.

Azonban

út közben elsüllyedt a csónakja, a férfi pánikba esett, mert nem tudott úszni, ezért belemászott a fagyasztóládába,

amit a halak miatt vitt magával. A férfinál nem volt víz és ennivaló sem. 10 kilót fogyott amíg a fagyasztóládában az óceánon hánykolódott.

Romualdo azt nyilatkozott a helyi médiának: "A legjobban a szomjúság zavart. Azt hittem, cápák fognak megtámadni, mert sok kíváncsi hal van a nyílt tengeren."

Végül 11 nappal később egy másik hajó legénysége a Francia Guyanával határos Suriname partjainál észrevette férfit, és megmentették őt.

A férfinak vizet és kását adtak megmentői, miután napokig nem evett és ivott.

Romualdo azt mondta, hogy ez volt élete legfontosabb napja, és valósággal újjászületett.

„Számomra ez a fagyasztóláda egy isteni csoda volt" - mondta Romualdo a helyi médiának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!