Nem tudja fizetni a számlákat a strasbourgi egyetem, két szénszünet is lesz a télen
![koronavírus, Strasbourg, Franciaország](https://cdn.origo.hu/2023/12/zR-TQpMEq1Qb9u9eusg-PSucM4ouzyFBpUmWcFQVMT0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4YTdlMzdjNmQ2OTQ4ZDBiYmQxZTE3YjllMjZlNTUx.webp)
A diákok számára az első, a potyahét a karácsonyi szünet után közvetlenül, január első hetében lesz, amikor a fiatalok szabadon, tanítás-tanulás nélkül tölthetik el az ölükbe esett szabadidőt. A második leállás a februári síszünethez kapcsolódik majd, amikor az oktatók és a diákok is otthonról végzik el feladataikat.
Az egyetem elnöke, Michel Deneken a France3 közszolgálati hírportálnak elmondta, hogy az energiaárak olyan mértékben megemelkedtek, hogy az intézmény leállás nélkül nem tudja kifizetni a számlákat, amelyek összege jövőre, az előzetes számítások szerint 10 millió euróról 20 millióra euróra nő majd. A spórolás jegyében az egyetem már korábban bejelentette azt is, hogy az épületeket – a tantermeket is beleértve – csak 19 °C fokra fűtik majd fel.
A szakszervezetek már jelezték, hogy a beütemezett kényszerpihenő és a távolsági oktatás plusz terheket ró majd a diákokra, és akár a tanulmányi eredmények rovására is mehet. Ezért az egyetem dolgozói azt követelik, hogy az iskola vezetése hozza nyilvánosságra, hogy az intézkedéssel számszerűen milyen megtakarítások érhetők el.