Térdsérülése miatt Ferenc pápa nem tud Kijevbe vagy Moszkvába utazni
![FERENC pápa](https://cdn.origo.hu/2023/12/lHVahVWmvO7CWP1PygwItJhpIL_R77qZdywOOQDR6vI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNzMyYWUzOTE0YTQ4M2ZhN2EyYTY2ZTBiOTFkOTMx.webp)
Ferenc pápát július végi kanadai látogatását követően a már korábban bejelentett ukrajnai és oroszországi látogatásáról is kérdezték egy interjúban, amelynek célja az lett volna, hogy elősegítse a két ország közötti háború lezárását célzó párbeszédet.
A Reuters hírügynökségnek adott júliusi exkluzív interjújában az egyházfő megerősítette: szeretne Kijevbe látogatni, de előtte Moszkvába is elutazna, hogy elősegítse a békét.
Azt is elmondta a nyári interjúban, hogy
kisebb törést szenvedett a térde, amikor a gyulladt térdszalagja miatt rosszul lépett.
Ferenc pápa korábbi tervei szerint részt vett volna a világvallások és hagyományos vallási gyülekezetek vezetőinek VII. kongresszusán szeptember 13-15. között a kazah fővárosban, Nur-Szultanban, de erre a látogatásra sem kerül sor.