Az utolsó videót október 10-én, négy nappal Lola halála előtt tették közzé, ezen a felvételen a 24 éves nő egy ágyon fekve spanyol popzenét hallgat, miközben az „aranyos" (angolul „cute”) felirat jelenik meg egy szűrőn keresztül az arca különböző részein. Videóiban ez a fiatal, barna lány (tegyük hozzá: későbbi gyilkos) kacéran és sminkben, ruhában vagy leggingsben jelenik meg.
Az egyik, október 5-én közzétett videón még az is látható, amint annak az épületnek az előcsarnokában sétál, ahol Lola lakott.
A klipek többsége úgy tűnik, hogy különböző helyszíneken, gyakran hálószobákban készültek, a háttérben algériai raï-, pop- és rapzene hallható.
A Le Figaro azt is kiderítette, hogy a Dahbia B. több mint 900 fiókra iratkozott fel. Köztük zömében focisták, színészek, rapperek, szépségápolási influencerek és az iszlám gyakorlásával kapcsolatos platformok találhatók. „Zavaró tényező, hogy az utolsó fiók, amelyre feliratkozott, a több, mint kétmillió követővel rendelkező büntetőügyekre specializálódott „Hamza – kis színes hírek” " volt.
A fiatal nő posztjainak banalitása, akárcsak a közösségi oldalakon található több ezer másik bejegyzésé, ellentétben áll az események borzalmaival. És ellentétben áll azokkal az információkkal is, amelyeket megtudtunk erről az algériai nőről, aki diákvízummal érkezett 2016-ban Franciaországba. A nyomozók előtt tett saját vallomása szerint letartóztatásakor nem volt lakása, sem munkája, sem anyagi forrásai”
- írja a Le Figaro.
Bár nem zárható ki, hogy anyagi gondjai voltak, a fiatal nőről a világhálón megjelenő képek, videók messze nem egy kirekesztett, nehéz körülmények között élő emberről árulkodnak. A „LinkedIn” szakmai közösségi hálón levő fiókja szerint, amely mostanra szintén elérhetetlen, Dahbia B. Bry-sur-Marne-ban (Val-de-Marne) az éttermi szakmában dolgozott. „Bankszámlám legjobb történetei: őrület" - olvasható legutóbbi Facebook-bejegyzésében is, ami arra utal, hogy költekező típus volt.
„Vajon a közösségi oldalakon posztolt mosolygós arc mögött egy nagyon mély, rossz közérzet húzódott meg?” - teszi fel a Le Figaro a meglehetősen megértőnek tűnő kérdést.
Dahbia B. 26 éves nővére szerint „a múlt hónapban gyakran felébredt éjszaka és ilyenkor összefüggéstelenül motyogott ". Egy algériai barátja ezt megerősítette és hozzátette, hogy ezek a különös álmok néhány hónapja kezdődtek: „Nővére szerint Dahbia elvesztette az eszét az édesanyjuk halála óta. Minden éjjel az édesanyjáról álmodott, és úgy beszélt magában, mintha vele beszélgetne.” A fiatal nő édesanyja két évvel ezelőtt halt meg, egy évvel az édesapja halála után. Ezek a történetek persze a tipikus, baloldali bűnözőmentegetés részei - feltehetően nagy bajban lenne a világ, ha mindig álmatlan ember kisgyerekeket kínozna és gyilkolna meg.
A gyilkos egykori barátja egy pszichésen törékeny nőt írt le, utolsó, körülbelül tíz nappal ezelőtti találkozójuk alapján, amelyet magyarázgat a baloldalhoz meglehetősen lojális hírtelevíziónak, a BFMTV-nek:
„Kicsit befelé fordult, fogait összeszorítva, magában beszélt. 'Miről beszélsz?' kérdeztem tőle. Azt válaszolta, hogy 'semmit, semmit, ez csak rám tartozik'." A Le Figaro kérdésére a fiatalember azt mondta, hogy „sokat tudott Dhabiáról". „Egy televíziós csatorna fizetett nekem, hogy titokban tartsam a dolgot. Ha ennél többet fizet, mindent elmondok" – tette hozzá. „A kérését nem teljesítettük”, zárta le a Le Figaro a riportot, nyilvánvalóvá téve, hogy nem fizetnek Dhabia barátjának további információkért.
Ami biztos: Dahbia B. felváltva panaszkodott arról, hogy nincs pénze és dicsekedett, hogy rengeteget költ. A 12 éves Lolát - egy társával - megerőszakolta, megkínozta, meggyilkolta. Mivel mindenféle számokat írt a halott kislányt meztelen testére, feltételezik, hogy szervkereskedésre gondolt, de megijedt, és inkább kidobta a szerencsétlen kislány holttestét, pontosabban egy bőröndben hagyta.