Marseille vezetése új módszert vet be a patkányok ellen - videó

patkány
Vágólapra másolva!
A második legnagyobb francia város természetes módszerekkel, kevesebb vegyszer használatával kívánja kiirtani a patkányokat a közparkokból, a tesztelés novemberben indul – írja a V4NA.
Vágólapra másolva!

A két legnagyobb francia városban, Párizsban és Marseille-ben rendkívül elszaporodtak a patkányok, gyakorlatilag már több van belőlük, mint amennyi lakosa van a városnak, a két francia város világviszonylatban is vezető helyen áll, felkerültek a top 10-es listára. A francia fővárosban a patkánypopuláció mintegy 6 millióra tehető, ami azt jelenti, hogy egy lakosra 1,75 patkány jut, a lista tizedik helyén álló Marseille-ben pedig mintegy 1,5 millió patkány van, ami lakosonként 1,5-1,7 példányt jelent.

Marseille alpolgármestere, Pierre-Marie Ganozzi azzal magyarázta a patkányok rendkívüli mértékű elszaporodását, hogy betiltották a hatékony, ám környezetszennyező patkányméreg használatát, ezért másik szerre kellett áttérniük, ami ugyan kevésbé környezetszennyező, de kevésbé hatékony is.

A városvezetés azonban most új módszert vet be a rágcsálók ellen, vadászgörényekkel vadásznának rájuk a közparkokban.

Aïcha Guedjali önkormányzati képviselő elmondása alapján a terv szerint hálóval fednék le a megtisztítani kívánt területet és hat görényt eresztenének el. A patkányok természetükből adódóan félnek a görénytől, így a lyukakon kimenekülnek majd a járatokból, ahol az önkormányzat emberei elkapják és összegyűjtik őket. Ezt követően humánus módon, széndioxiddal vetnek véget a kártevők életének.

A városi tanácsos felhívta rá a figyelmet, hogy az új módszerrel sokkal kevesebb vegyi anyagot kellene alkalmazni, derül ki az Actu.fr cikkéből. A képviselő arról is beszámolt, hogy a nagyvárosban patkánydobozokat is helyeztek ki a rágcsálók kiirtása érdekében, de ezek a csapdák az egészségre veszélyes termékeket tartalmaznak, ezért problémás a közterületen való elhelyezésük.

Aïcha Guedjali elmondása alapján más francia városokban már sikerrel alkalmazzák a vadászgörényeket a patkányok ellen, Toulouse-ban például bevált ez a módszer.

A vadászgörényekkel való patkányirtást novemberben tesztelik Marseille-ben és ha minden jól megy, decembertől rendszeresen alkalmazzák majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!