Robbanás miatt összedőlt egy épület Kínában, legalább 20 ember van a romok alatt - videó

kana robbanás 20 ember a romok alatt
Vágólapra másolva!
A kínai Csungking városában péntek délben egy hatalmas robbanás következtében összeomlott egy épület, ami egy kormányzati étkezdének adott otthont. A balesetben az első jelentések szerint legalább 20 ember rekedt a romok között.
Vágólapra másolva!

Hatalmas robbanás rázta meg pénteken Csungking kínai város egyik épületét, ami egy kormányzati étkezdének ad otthont.

A robbanás következtében az épület összedőlt, és legalább húsz ember rekedt a romok között.

Az alarabiya.net és az rt.com forrásai szerint feltehetően az épületet romba döntő robbanást gázszivárgás okozta.

A kínai katasztrófavédelem munkatársai megkezdték a romok alatt rekedt emberek kimentését,

a helyi tűzoltóság 50 járművel szállt ki a helyszínre, és már több mint 260 mentő, tűzoltó és rendőr dolgozik azon, hogy túlélőket találjanak.

Eddig kilenc embert sikerült kimenteni a romok közül.

A mentési munkálatok irányítására a helyszínen vészhelyzeti központot hoztak létre a hatóságok.

Sokan megsérültek, őket kórházba szállították, egyelőre halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!